„Uram, én rendes zsidó ember vagyok” – az ELTE konferencia-felhívása
Az ELTE HTK Történettudományi Kutatóintézetben folyó Zsidó identitások Magyarországon elnevezésű projekt keretében 2026. december 3-án Zsidó identitás, egyéni éleutak, sordöntő pillanatok címmel tartanak konferenciát. A tanácskozásra olyan előadók jelentkezését várják, akik elsődlegesen a „hosszú 19. században”, de ezen túlmenően bármely időszakban egy-egy adott személyre vagy momentumra fókuszálva vizsgálják a a zsidó identitás kérdését. A tervezett előadások rezüméjét 2026. szeptember 15-ig küldhetik el.
– Bloch Mór (1815–1891) jiddis anyanyelvű családban, hagyományos zsidó közegben született, a Tórából fordított magyarra, a hazai zsidóság emancipációjáért küzdött, majd kikeresztelkedett. Volt hitsorsosait – saját példájának mintájára – felekezetük megtagadására buzdította. Protestáns teológus lett, Blochból Ballagira magyarorsított, élete végéig támogatta az ifjú zsidó értelmiségieket.
– Hatvany Lajos (1880–1961) dúsgazdag, szekularizált családban nőtt fel. Fiatalkorában nem kötődött a zsidó valláshoz, illetve közösségéhez, zsidóságáról inkább gunyorosan beszélt; 1917-ben kitérésre szólította fel a magyar zsidóságot, bár maga ekkor még tagja volt felekezetének. A zsidó vallásból 1919-ben kitért, de két évvel később,
1921-ben római katolikusként egy Babits Mihályhoz intézett levelében úgy nyilatkozott: „Uram, én rendes zsidó ember vagyok.”
A két fönti példa szélsőséges ugyan, de – a „hosszú 19. századi” hazai zsidóság rendkívüli mértékű társadalmi-kulturális transzformációja és a keresztény magyarok zsidók iránti magatartásának szintén jelentős változásai együttes hatására – sokan voltak, akiknek zsidóságuk mibenléte és a hitfeleikhez, illetve a keresztény magyarokhoz való viszonyuk alapvető, olykor konfliktusmentes, olykor fájó dilemmáktól terhes változások mentén keresztül. (A cikkhez mellékelt képen Ballagi Mór és Hatvany Lajos látható.)
Ezek a változások alakulhatnak fokozatosan, de bizonyos – olykor szó szerint sorsfordító – momentumok hatására fel is gyorsulhattak. Így volt ez a kezdetben zsidóellenes megmozdulásokkal tarkított, végül az első emancipációs törvénnyel záruló 1849–1849-es forradalom és szabadságharc idején, az 1880-as évek első felének a tiszaeszlári vérvádban kicsúcsosodó antiszemita válsága vagy az 1918–1919-es forradalmak alatti, illetve utánuk következő antiszemita hullámok során. A politikai viharok mellett egyeseknél zsidóság(uk) percepciójának olykor kifejezetten gyors változásában mindenekelőtt egyéni motívumok játszottak közre: szerelem egy kereszttel, megtérés a keresztény valláshoz, a kommunizmushoz, a cionizmushoz, „visszatérés” a zsidó ortodoxiához, stb.
Az ELTE HTK Történettudományi Kutatóintézet keretében működő Zsidó identitások Magyarországon elnevezésű (K 143231) „OTKA” projekt által 2026. december 3-án tartandó konferenciára olyan résztvevők jelentkezését várjuk, akik a zsidó identitás kérdését elsődlegesen a hosszú 19. században, de ezen túlmenően bármely időszakban egy adott személyre vagy momentumra fókuszálva vizsgálják.
A 20 percesre tervezett előadások kb. 2000 leütés terjedelmű rezüméjét 2026. szeptember 15-ig kell elküldeni Konrád Miklósnak a [email protected] e-mail címre.
Kicsoda az ember? Meghalt Hankiss Ágnes
Mi van, ha magunkon nevetünk? – Réz András az UNSEREINER-ről