Uj Kelet, 1926: Szukkot napjaira

– A gyötrődött nép ujjongása tör fel e napokon, bizalom virul a lelkekben, hogy az Úr nem hagyja el népét, hogy az üldözöttek mellé áll – olvasható a Kolozsváron szerkesztett Uj Kelet zsidó politikai napilap 1926. szeptember 23-i számában megjelent ünnepi vezércikkben, amelyet az alábbiakban teljes terjedelmében közlünk. Torokszorító, hogy – alig két évtizeddel a holokauszt előtt – milyen ujjongó öröm és reménykedés hatotta át a száz évvel ezelőtt élt szerző lelkét. A cikket író hittestvérünk nevét nem őrizte meg a papír – de fakadjon áldás emlékéből!

Megjelent: 2026. szeptember 30. 15:47 / Frissítve 2026. szeptember 30. 15:48

Mögöttünk az elmélyülés és számotadás napjai. Az erkölcs, a tisztult, a magasabb értelemben vett etikai számvetés napjai voltak és amik jönnek: a tiszta öröm, a szent vidámságok órái, hogy azt a midrás kedves szavakkal mondja: השמחה נאה לכם – megszépültök az ünnepek örömében. És más helyütt Eleázár ben Azarja szólását jegyzik föl: „Aki pedig megveti az ünnepeket, mintha bálványok imádója lenne”.

Sokféle szimbólummal magyarázzák a sátorba való kivonulás ünnepét és legtöbbször átsiklanak az igaz és a Bibliában megadott ok fölött: „Lakjatok hét napig sátrakban, mert sátrakban lakattam kimenésükkor Micrájim földjéről Izrael fiait”.

A természethez való visszatérés szent ünnepe ez, a szent vidámságok órái, önzetlen nagy örömben tör fel a ma embere és ölelkezik az ősök lelkével,

akik a szolgasorból való kivonulásuk emlékére sátort vertek akkor is, amidőn már mindegyikük háza és fügefája árnyékában a megtelepültség nyugodalmával élhette életét. Mennyi ragaszkodás a nép egységéhez, a nép együttes sorsához lobog ebben a sátoros emlékben, amit vallásunk őrzött meg a nép örök őszi bolyongására. A kényelemről való lemondás, a társasélet sok visszásságának fölfüggesztése, együvé forradás a természettel, ujjongás valamiért, amit nem látunk, ami megfoghatatlan és mégis olyan közel van, velünk van, bennünk van!

A sátornak ez a szimbóluma!

A gyötrődött nép ujjongása tör fel e napokon, bizalom virul a lelkekben, hogy az Úr nem hagyja el népét, hogy az üldözöttek mellé áll, Josué bar Nöhoráj szép mondása szerint. Ábelt üldözte Kain és az Úr Ábelt választotta, Noét üldözte kora és az Úr csak Noét kívánta, miként írva vagyon: „Mert téged láttalak egyedül igazságosnak ebben a korban.” Nimród üldözte Ábrahámot és az Úr vele volt, Izsák menekült a filiszteusok elől és az Úr megvédte. Jákobot Ézsau hajszolta, de az Úr Jákobot választotta önmagának. Józsefet testvérei kergették és az Úr Józsefben találta kiválasztottját. Mózest Faraó üldözte és az Írás mondja: לולי משה בחירי – én kiválasztottam. Dávidot Saul, Sault a filiszteusok hajszolták és az Úr odaállott Dávid és Saul mellé, Izraelt, ha üldözik, az Úr kegyelmére és védelmére mindig is számíthat.

Ám a mi ujjongásunk mégis az elmerülés, az áhítat és vezeklés talajából nőtt ki. A tragikum nyomán érzett tisztaság vegyül el a mi örömünkben.

Öröm, amely nem szól a pillanatnak, hanem átrezdül generációkon, amelyért vezekelnünk kell, amely egyesíti a széjjelszóródottakat, amely mellénk állítja az Úr sugárzó, védelmező jobbját.

Valahogy mintha azt a kort élnénk, amit a szukkot szimbolizál. A nép egységesítése, együttes sorsának kialakítása ez ma a jelszó, mely azonban nem politikusoknak hívek toborozására szolgáló frázisa, hanem cselekvő valóság. A zsidóság legjobbjai, munkában és érdemekben gazdagok, akik, ha a tudományoknak szánnák munkájukat, vagy a kultúra más terén tevékenykednének, akkor is maradandó értékeket adnának – ezek a világ egyik részéből a másikba zarándokolnak, hogy meghódítsák az egység érdekében nemcsak a zsidóságot, hanem a zsidóságon kívüli világ legjobbjait a zsidó ügy igazáért.

A szellemi termelésben korszakosan gigászi munkát végzett Nachum Szokolovról, hol Argentínából jön hír, hol Európa valamelyik csücskéből, hol Amerikából, legutóbb a búrok földjéről, Dél-Afrikából, ahol kormánynyilatkozatra bírja az ottani irányító köröket a zsidó munka érdekében. És Chaim Weizmann, akinek neve világmárka a vegyészet terén, otthagyja laboratóriumát és útnak indul, hogy a tengerentúli testvéreket a munka, a történeti föleszmélés munkája jegyében egymás mellé sorakoztassa. És fölvilágosító munkájukon, főleg egyéni példájukon fölbuzdulva a magukban erre hivatást érzők csapata hagyja el a nyugodalmas tűzhelyet és

a sátorlakók viszontagságos életét választja inkább, csakhogy a zsidóságot, az elasszimilált rétegeket és a nyomorban lebukottakat egyaránt feltámasszák és egy tisztult, egy magasabb erkölcs, az örökkön tartó, a kölcsönös szeretet etikájának szférájába lendítsék.

Öntudatra serkent és a bizalom balzsamával üdíti a lelket a gondolat, hogy széjjelszóródott magunkban nem vagyunk elhagyatva, hogy egybekapcsolódtunk egy nagy munkában, a zsidó ujjáéledés dologtevésében. Tiszta örömmel és szent vidámsággal üljük meg a sátrak ünnepét, azzal az örömmel, amely szépít és nemesít, amelyből hiányzik a testiség bálványának mámora és amely mellénk állítja minden Sorsok irányítójának segítségét.