Törvények az ételekről és italokról
Törvények az ételekről és italokról
1. Nem szabad olyan tojást megenni, amelyben „vércseppet” találnak.
2. Húst nem szabad főzni tejjel, és ha véletlenül főztek húst tejjel, úgy nemcsak, hogy enni nem szabad azt, hanem eladni sem, mindenféle élvezete, vagy bármilyen haszna, tilos. Az edény, pedig tréfli.
3. Ha húst evett, nem szabad utána tejest enni, csak 5 óra eltelte után. Ha a 6 óra eltelte után is van még húsételt a fogai közt, azt ki kell tisztítani.
4. Juhtúró után szintén nem szabad húst enni, csak hat óra eltelte után. A különféle sajtok után szintén csak 6 óra eltelte után szabad húst enni.
5. Ha tejes ételhez akarnak hagymát, zöldpaprikát, vagy más erős zöldséget használni, úgy nem szabad a használandó zöldséget húsos késsel vágni.
6. Borecetet, törölypálinkát, vagy sepropálinkát csak akkor szabad inni, ha biztosan tudjuk, hogy kóser borból készült.
7. Bármilyen ételt vagy italt akar elfogyasztani, előbb áldást (Bracha) kell mondania. Az áldás elmondása után nem szabad egy szót sem szólnia mindaddig, míg az első harapást le nem nyelte. Ha például a Moci után leharapott egy kis kenyeret, akkor még nem szabad beszélnie, csak ha már azt le is nyelte.
8. Mikor áldást (Bracha) mond, ne legyen a szájában semmi. Tiszta szájjal kell az Örökkévalót áldani.
Fájóan fiatalon távozott – Szendy Barbitól búcsúzunk
Mit jelent a „timsel”, az Édentől keletre titokzatos héber szava?
Bodrogkeresztúr és Mád: zsidó történetek és ízek a Tejjel-Mézzel első adásában
A Mazsihisz tényfeltáró bizottságot hoz létre az ügynöklisták nyilvánossága és az állambiztonsági múlt kutatására
Bodrogkeresztúr és Mád: zsidó történetek és ízek a Tejjel-Mézzel első adásában
IV. HanukaFeszt – A csoda velünk kezdődik!
A Mazsihisz tényfeltáró bizottságot hoz létre az ügynöklisták nyilvánossága és az állambiztonsági múlt kutatására
Toronyi Zsuzsa és Novák Attila az ügynökaktákat vizsgáló Mazsihisz-bizottságról