„Szidike, nagyon fogsz hiányozni”
„Ma elment örökre. Szidike, nagyon fogsz hiányozni” – ezt Szidike ápolója, Salamon Eszter osztotta meg a Facebook-oldalán március 6-án.
A szegedi zsidó szeretetotthon egykori vezetője 95 éves volt.
Sámuel Hermanné Krausz Szidónia 1924-ben született Kárpátalján egy kis faluban, Ungtarnócon ortodox zsidó családban.
Ő volt a család harmadik gyermeke, rengeteget dolgozott, és nagyon megtanulta az édesanyjától a kóser konyhát. A háború után elvégezte a gimnáziumot,
majd 1968-ban átköltöztek Magyarországra.
Szidike és Salamon Eszter (Fotó: Facebook)
Szidike Szegeden keresett olyan zsidó közösséget, ahová beállhatott dolgozni. Felvették a zsidó hitközség
szeretetotthonába, ahol egy évig takarítónőként dolgozott. Látták azonban, hogy szereti az öregeket és az öregek is őt, így Szidike lett a
zsidó szeretetotthon vezetője – harminc éven át, 1998-ig. De utána is besegített még az intézmény kóser konyháján. Ő tanította
be Salamon Esztert, aki az utódja lett a kóser konyhán. (Salamon Eszter említett Facebook-bejegyzése ide kattintva olvasható.)
„Még nem jártam iskolába, de már tudtam, mert sokat figyeltem anyukámat a konyhában, hogy hogyan kell a csirkét kóseríteni.
Nem volt szabad senkinek odaadni, nehogy betréflizzék” – mesélte Szidike abban a kisfilmben, amelyben a zsidó konyháról, gasztronómiáról és
ünnepekről, valamint híres szegedi zsidó családokról – Pick, Glück, Kotányi, Paczauer – esik szó.
(Forrás: Szegedma.hu)
Kicsoda az ember? Meghalt Hankiss Ágnes
Mi van, ha magunkon nevetünk? – Réz András az UNSEREINER-ről
28. Zsidó Kulturális Fesztivál: elindult a jegyértékesítés a Dohány utcai zsinagóga programjaira
Megalakult a Magyar Holokausztkutatók Hálózata Egyesület
Jom kipur – A zsidó naptár egyik legszentebb napja
Lior Raz Budapesten: a Fauda sztárjával találkozhat a közönség
Zsidó vallásjog és állami jog: az élet védelme és a döntés szabadsága – a Mazsihisz állásfoglalása
Péntek este a szombattal együtt köszönt be Szukot, a sátrak ünnepe