Rumbach utcai téli imaház
Ma már talán kevesen tudják, de a Rumbach utcai zsinagóga udvarán valamikor állt egy téli zsinagóga is. Léderer Sándor (1852-1927) a pesti izraelita hitközség alelnökének, majd elnökének ösztönzésére építették, 1923-1925 között.
Eredetileg bét midrásnak szánták (a köznyelven gyakran Léderer-bét midrásnak nevezték), új szertartási funkcionáriusok képzésére biztosított volna oktatási helyszínt. Ezt a funkcióját csak részben sikerült betölteni, inkább téli imaházként szolgált a zsinagóga közösségének.
Budapest, a Rumbach utcai zsinagóga udvarán lévő téli imaház romjai, lebontották 1955-ben
Később az épületet egy elhúzható tetővel egészítették ki, amelyet szukottkor elhúztak, és az épületre nádból készítettek fedést. A Zsidó Múzeumban található képek már a második világháború után, romos állapotában mutatják az épületet. A romos épületet végül 1955-ben bontották le.
Az írás forrása: Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár aktuális magazinja.
Mit jelent a „timsel”, az Édentől keletre titokzatos héber szava?
Bodrogkeresztúr és Mád: zsidó történetek és ízek a Tejjel-Mézzel első adásában
Fájóan fiatalon távozott – Szendy Barbitól búcsúzunk
A Mazsihisz tényfeltáró bizottságot hoz létre az ügynöklisták nyilvánossága és az állambiztonsági múlt kutatására
IV. HanukaFeszt – A csoda velünk kezdődik!
Bodrogkeresztúr és Mád: zsidó történetek és ízek a Tejjel-Mézzel első adásában
Új fejezet a magyar holokauszt-kutatásban: Megalakult a kutatók szakmai egyesülete
A Mazsihisz tényfeltáró bizottságot hoz létre az ügynöklisták nyilvánossága és az állambiztonsági múlt kutatására