Rubin Eszter: Bartók, titok és emlékezet az OMIKE Esten
Bartók Béla Divertimentója állt az OMIKE Est középpontjában május 7-én a Rumbach Zsinagógában, ahol a Budapesti Fesztiválzenekar és az Európai Zenekari Akadémia művészei adtak különleges koncertet. Az este azonban jóval több volt zenei eseménynél: Fischer Iván történetei, a héber betűk tanítása és az irodalmi részletek az emlékezetről, a kulturális túlélésről és a közös szellemi hagyomány erejéről szóltak
Fischer Iván bevezetőjében azt a kevéssé ismert történetet idézte fel, miként vált Bartók Divertimentója nemcsak zenei remekművé, hanem erkölcsi jelentőségű gesztussá is az OMIKE történetében.
Bartók kiállása az OMIKE mellett
Fischer Iván emlékeztetett, 1941-ben járunk, Európában már dúl a háború. Bartók Béla ekkor már több művet komponált Paul Sacher svájci karmester és mecénás felkérésére. Sacher a kor egyik legjelentősebb zenei támogatója volt, aki számos modern zeneszerzőtől – többek között Sztravinskijtől és Bartóktól – rendelt új műveket.
Bartók korábban már két jelentős darabot írt számára, a Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára, valamint a Szonáta két zongorára és ütőhangszerekre című műveket. Sacher egy harmadik kompozíciót is rendelt tőle. Bartók Svájcban, egy nyugodt vendégházban dolgozott a darabon, és Fischer Iván szavai szerint két hét alatt elkészült ezzel a művel, egy idilli környezetben, miközben körülötte már háború volt.
Az új mű eredetileg Concerto címet kapott volna. Bartók azonban végül a Divertimento címet választotta – talán mert szeretett volna valami könnyedebb, szórakoztatóbb zenét írni. Ámbár Fischer Iván megjegyezte, hogy Bartók persze nem igazán tudott könnyed lenni, így a műben a felszabadultabb részek mellett komoly, súlyos tónusok is megszólalnak.
A történet igazán jelentős része azonban ezután következett. Fischer Iván szerint Bartók hazatérése után úgy döntött, hogy a magyarországi bemutatót nem valamelyik nagy koncertintézményre bízza, hanem az OMIKE Művészakció keretében rendezteti meg. Ez akkoriban rendkívüli gesztusnak számított.
Az OMIKE – az Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület – a második világháború idején menedéket jelentett a zsidó művészek számára, akiket a hivatalos kulturális életből fokozatosan kiszorítottak. Fischer Iván hangsúlyozta, Bartók ritkán politizált nyíltan, de időnként olyan erkölcsi súlyú gesztusokat tett, amelyek egyértelmű állásfoglalásnak számítottak.
Beszédében felidézte Bartók híres írását a faji tisztaság kérdéséről. A zeneszerző nem politikai pamfletet fogalmazott meg, hanem népdalgyűjtő tapasztalataiból indult ki. Azt írta, hogy a határvidékek népdalai azért gazdagabbak, mert a különböző nyelvű és kultúrájú emberek dalai folyamatosan hatnak egymásra, egy magyar népdal átkerülhet szlovák környezetbe, ott új szöveget kap, majd visszatérve ismét átalakul, és Bartók ebből azt a következtetést vonta le, hogy a kulturális keveredés gazdagítja az emberi világot.
Fischer Iván szerint ugyanilyen jelentőségű volt az is, hogy Bartók a Divertimento magyarországi bemutatóját az OMIKE-ra bízta. Elmesélte azt a történetet is, amelyet Sándor Frigyes karmester családjától hallott. Bartók személyesen vitte el a kéziratot Sándor Frigyeshez azzal a kéréssel, hogy ti adjátok elő ezt a darabot.
A művet végül négyszer is előadták az OMIKE keretében, akkora érdeklődés övezte. Innen indult el világhódító útjára.
A mostani előadás ezért különleges jelentést kapott. Fischer Iván hangsúlyozta, rendkívül megható számára, hogy 85-86 évvel később ismét OMIKE-esten szólal meg Bartók Divertimentója.
A darabot az Európai Zenekari Akadémia hallgatói és a Budapesti Fesztiválzenekar muzsikusai adták elő kamarazenekari formában, karmester nélkül. A koncertmester Marta Dettlaff volt.
Az előadás végén Fischer Iván külön a színpadra hívta Mika Aknazariant, aki az együttest felkészítette. Köszönetet mondott Marta Dettlaffnak is az est vezetéséért, majd spontán módon arra kérte a zenészeket, hogy ismételjék meg a zárótételt.
Nagyon szívesen meghallgatnám még egyszer a harmadik tételt. Ha benne vagytok, játsszátok el újra ezt a fantasztikus finálét – mondta mosolyogva.A zenészek újra eljátszották a zárórészt, a közönség pedig hosszú tapssal ünnepelte őket.
Héber betűk és a „titok” jelentése
Az est különleges hagyományához tartozik a héber betűk tanítása is. Ezúttal a számech került sorra, amelyet Zeitler Ádám, a Lauder Javne Iskola főigazgatója és Gerő Hanna mutattak be.
Zeitler Ádám játékos hangulatban vezette fel a betűt. Elmondta, ez a héber ábécé tizenötödik betűje, számértéke hatvan, és szerinte az egyik legkönnyebben megtanulható karakter. Tréfásan megjegyezte, hogy hároméves kislánya még nem tud írni, de már rengeteg számechet rajzol.
Három héber szót választottak példának.
- Az első a szlichá volt – jelentése bocsánat, elnézést. Innen ered a szlichot szó is, amely a bűnbánó imákat jelöli.
- A második szó a szefer – könyv. Zeitler Ádám arról beszélt, hogy a könyv és a tanulás milyen központi szerepet tölt be a zsidó hagyományban.
- A harmadik szó pedig a szod volt: titok.
Innen a beszéd fokozatosan mélyebb filozófiai irányt vett. Zeitler Ádám a zsidó hagyomány négyféle tóraértelmezéséről beszélt, a szó szerinti, az allegorikus, az értelmező és a titkos olvasatról. A szod ez utóbbit jelenti, azt a réteget, amely a misztikához és a kabbalához kapcsolódik.
Szerinte a modern ember hajlamos azt hinni, hogy csak az létezik, amit teljesen racionálisan megért. Pedig éppen a tudomány mutatja meg újra és újra, hogy a világ legmélyebb működését nem értjük.
Beszélt a modern fizikáról, az univerzum ismeretlen részeiről, a sötét anyagról és arról a tapasztalatról, hogy minél többet tudunk meg a világról, annál több kérdés nyílik meg előttünk. A titok nem valami távoli misztikum, hanem a mindennapi élet része – fogalmazott. Egyik legerősebb gondolata az volt, hogy talán éppen az emberi életet könnyíti meg, ha elengedjük azt az igényt, hogy mindent teljesen meg kell értenünk.
Irodalom és emlékezet
Az est irodalmi részében Földes Jolán A halászó macska uccája című művéből hangzott el részlet Józsa Bettina előadásában. A szöveg érzékletes képekben idézte meg a régi pesti zsidónegyed világát, teknőket cipelő asszonyokat, mosodák világát, szűk udvarokat, közös munkát és közös sorsokat. A részlet egyszerre volt nyers és lírai, hétköznapi és történelmi.
A koncert második felében Max Bruch Románca hangzott el a BFZ művészeiből alakult Barcarola Quartet előadásában, Kostyál Péter és Gulyás Emese hegedűn, Fekete Zoltán brácsán, Martos Attila nagybőgőn játszott.
Az estet David Stock Szefárd álmok című műve zárta, amelyben a Barcarola Quartethez Pietro Silvestri csellóművész csatlakozott.
Az esemény különös egységet alkotott, Bartók erkölcsi kiállása, a héber betűk tanítása, a misztikáról szóló gondolatok és Földes Jolán prózája ugyanarról beszéltek – emlékezetről, kulturális folytonosságról és arról, hogy a múlt történetei újra és újra megszólalhatnak a jelenben.

A jövő hagyományból születik – kérjük, támogassa közösségünket adója 1%-ával
Kicsoda az ember? Meghalt Hankiss Ágnes
Mi van, ha magunkon nevetünk? – Réz András az UNSEREINER-ről
28. Zsidó Kulturális Fesztivál: elindult a jegyértékesítés a Dohány utcai zsinagóga programjaira
Megalakult a Magyar Holokausztkutatók Hálózata Egyesület
Jom kipur – A zsidó naptár egyik legszentebb napja
Lior Raz Budapesten: a Fauda sztárjával találkozhat a közönség
Zsidó vallásjog és állami jog: az élet védelme és a döntés szabadsága – a Mazsihisz állásfoglalása
Péntek este a szombattal együtt köszönt be Szukot, a sátrak ünnepe