Remekül zárt az OMIKE-évad, várjuk a szeptembert!

Az OMIKE-estek résztvevői megszokhatták, hogy Zeitler Ádám rabbijelölt, a Lauder főigazgatója minden rendezvényen ad egy-egy rövid tanítást a héber ábécé, azaz az alefbét valamelyik betűje kapcsán. Zeitler Ádám három héber szó, az olám (עוֹלָם – világ), az ivrit (עִבְרִית – héber) és az akedá (עֲקֵידָה – megkötözés, Izsák feláldozása) kapcsán tegnap az ájin (ע) betűt ismertette, hiszen mindhárom szó ezzel a különleges betűvel kezdődik. Megtudhattuk, hogy az ájin a modern izraeli kiejtésben néma, vagy legfeljebb enyhe torokhangot képez, amit mi, európaiak nemigen tudunk kiejteni, viszont vannak olyan közel-keleti zsidók – például a jemeniek –, akik képesek rá.

A főigazgató tanításának legizgalmasabb része az volt, amikor az akedá (עֲקֵידָה) szóról mesélve kifejtette: a mai héberben nemigen használatos, hiszen voltaképpen szinte csak egyetlen dologra utal, Izsáknak az apja, Ábrahám által az Örökkévaló parancsára tervezett, rituális feláldozásáról. Ez az aktus mély ellentmondásokat, ugyanakkor mély tanulságokat hordoz, hiszen – mint azt Zeitler Ádám kifejtette – ha az ókori zsidóság elutasította a korban sajnos bevett gyakorlatnak számító emberáldozatot, akkor éppen az Örökkévaló hogyan utasíthatta erre éppen Ábrahámot? A tanításból megtudtuk: a tórai szöveg arra kíván rávilágítani, hogy a gyermekeink nem a „mieink”, azaz nem a mi „tulajdonunkban” vannak, miképpen a Szentföld sem a zsidóké, hanem az Örökkévalóé. S ahogyan a zsidóságnak kötelessége gondoznia, megőriznie, becsben tartania a „használatába adott” földet, ugyanígy nekünk is ugyanígy kell tekintenünk a gyermekeinkre. Védenünk, nevelnünk, gondoznunk, tanítanunk, szeretnünk kell őket, de egyúttal teret kell nekik hagynunk a fejlődésben, és ehhez a tudatában kell lennünk annak: ők nem a mi, hanem az Örökkévaló „tulajdonai”.

Ezután Daniel Bard (hegedű), Tibi Cziger (klarinét) és Asaf Weisman (zongora) műsora következett, akik hol duóban (Bard és Weisman, majd Bard és Cziger), hol trióban, végül pedig Máthé Zsolt színművésszel léptek a közönség elé. Paul Ben-Haim, Moshe Zorman és André Hajdu műveit adták elő, a szünet után pedig következett az igazán „nagy falat”: Sztravinszkijtól A katona története című darab. A művet a szerző nem erre a három hangszerre írta eredetileg, de később ő maga írt egy olyan változatot, amit egy trió is előadhat. Egészen fergeteges, világszínvonalú játékot hallhattunk, Máthé pedig szinte lubickolt a szöveg felolvasásakor, hiszen minden szerepet ő alakított a katonától az ördögön át a királylányig… Tőle egyébként hallhattunk egy részletet Daniel Katz: Amikor nagyapám átsíelt Finnországba című regényéből is, ami nagyszerű választásnak bizonyult (az irodalmi szerkesztő Bíró Kriszta volt, az Örkény Színház művésznője).

Nem állítjuk, hogy a Sztravinszkijjal „súlyosított” est könnyed volt, azt viszont határozottan állítjuk, hogy rendkívül magas előadói színvonalú programnak tapsolhattunk. Most nyári szünet következik, de Fischer Iván bejelentette: szeptemberben folytatják. (Ott leszünk!)

---