Radnóti főrabbi: „Lehet-e szeretni a szenvedést?” avagy a „fájdalom háláhája”

Az előadás kiindulópontját egy talmudi beteglátogatás adta. Rabbi Jochánán felkeresi a beteg rabbi Chijá bár Abbát, és megkérdezi tőle, kedvesek-e számára a szenvedések. Radnóti főrabbi a választ az előadás végére tartogatta, előbb azt az ellentmondásosnak látszó viszonyt bontotta ki, amely a rossz szeretettel való elfogadása és a betegség megszüntetésére irányuló kötelesség között feszül.

A Sulchán Áruch szerint az embert ért rosszat is készséges lélekkel kell fogadni: az isteni döntés elfogadása maga is istenszolgálat lehet. Ehhez kapcsolódik a rossz hír hallatán mondott, Áldott az igaz Bíró! formula is. A főrabbi azonban hangsúlyozta: ebből nem következik, hogy az embernek keresnie kellene a fájdalmat, vagy szándékosan betegséget kellene előidéznie. A már bekövetkezett bajhoz való lelki viszony és az egészség érdekében szükséges cselekvés két külön kérdés.

A gyógyítás ugyanis nem az isteni akarattal való szembefordulás. Radnóti bemutatta, hogyan válik a tórai felhatalmazás a vallásjogi hagyományban kötelességgé: a hozzáértő orvosnak gyógyítania kell. A Sulchán Áruch különösen súlyosan ítéli meg azt az orvost, aki kivonja magát e feladat alól, és magatartását a vérontáshoz hasonlítja. A gyógyítás az életmentés parancsához kapcsolódik; nem lehet azzal elhárítani, hogy a betegséget Isten küldte, ezért a gyógyulást is kizárólag tőle kell várni. Ugyanezért a beteg sem hivatkozhat egyszerűen az istenhitére az orvosi segítség elutasításakor.

Az egészség megőrzésének vallási jelentőségét az előadó az orvosként is működő Maimonidész, a Rambam tanításával világította meg. Eszerint a testi épség és egészség Isten szolgálatának feltételeit is biztosítja, ezért az embernek kerülnie kell mindazt, ami károsítja a testét. Ebből következik az önsanyargatás kritikája: a vallási szándék önmagában nem teszi helyessé a szervezet tudatos gyengítését.

A böjt megítélése ugyanakkor árnyaltabb annál, hogy minden önként vállalt nélkülözés elutasítandó volna. Radnóti főrabbi ismertette a Sulchán Áruch különbségtételét: aki elbírja az önkéntes böjtöt, annak gyakorlata pozitív vallási értékelést kaphat, aki viszont nem képes elviselni, vétkezhet vele. Külön szempont az is, ha a böjt a tanulást vagy a tanítást akadályozza. A testi gyengeség előidézése ilyenkor éppen annak a feladatnak a teljesítését veszélyezteti, amelyet az embernek el kellene látnia.

Az élet védelme a kötelező böjtnek is határt szab. Jom kippur böjtje tórai parancs, de életveszély esetén a betegnek ennie kell. A főrabbi hangsúlyozta: a vallási teljesítmény nem mérhető a rosszullétek vagy az ájulások számával. Ha a hozzáértő orvos szükségesnek tartja az evést, a beteg tiltakozása nem indokolhatja az ellátás elmaradását. A beteg saját jelzését is komolyan kell venni, ha úgy érzi, ennie kell, még akkor is, ha az orvos nem látja ennek szükségét. Már az életveszély lehetősége is indokolja a védelmet; a szükséges segítséget nem szabad késleltetni.

Az előadás a szenvedő ember megszólításának felelősségére is kitért. Radnóti a szóbeli bántás tilalmával összefüggésben utasította el azt a magatartást, amely a betegséget az érintett bűneivel vagy elégtelen vallásosságával magyarázza. Az ilyen kijelentések a testi szenvedéshez szégyent és bűntudatot társítanak. Ugyanígy megalapozatlan bizonyosságot sugall az az ígéret, hogy valaki jámborsága miatt biztosan meggyógyul. A saját megpróbáltatások vallási értelmezése nem jogosít fel arra, hogy másoktól fájdalmuk helyeslését vagy vélt bűneik beismerését követeljük.

Radnóti Zoltán előadása tehát a szenvedés zsidó halachikus-erkölcsi feldolgozását mutatja be három rétegben: a rosszat szeretettel kell elfogadni (BDE, Sulchán Áruch 222), ugyanakkor kötelező a gyógyítás – az orvos elmulasztása gyilkosság –, és Rambám nyomán a test önsanyargatása nem érdem, mert az egészséges test az istenszolgálat eszköze. A „Lehet-e szeretni a szenvedést?” kérdésre tehát a hagyomány árnyalt válasza: elfogadni szeretettel igen, keresni, előidézni vagy benne maradni nem szabad.

A gondolatmenetet végül a nyitó talmudi történet válasza zárta le: a beteg rabbi sem a szenvedést, sem az érte járó jutalmat nem kívánja. Látogatója erre a kezét kéri, és felsegíti őt. Radnóti értelmezésében a történet a cselekvő segítség jelentőségét emeli ki. A fájdalomhoz kapcsolt vallási jelentés nem teszi fölöslegessé az enyhülés keresését: a hit és a gyógyítás kötelessége egyszerre van jelen a beteg ember életében.

---