Betöltés...
  /  

Radnóti főrabbi: „Ábrahám vagy Elijáhu?” – két zseni vitája egy időpontról

A RaDar című, Radnóti Zoltán és Darvas István főrabbik által vezetett online előadás-sorozat legutóbbi adásában Radnóti Zoltán, a Bét Sálom zsinagóga rabbija, a Budapesti Rabbiság igazgatója „Ábrahám vagy Elijáhu?” – két zseni vitája egy időpontról címmel adott tanítást. Az előadásból kiderül, miért szerepelhet két különböző időpont a zsidó naptárakban ugyanannak az imának a végső határidejeként. Ezt tekinthetik meg a cikkben található YouTube-videóban. 

A zsidó naptárakat, az úgynevezett luáchokat böngészve gyakran találkozhatunk azzal, hogy a reggeli Smá elmondásának vagy a reggeli ima végső időpontjára két különböző adatot tüntetnek fel. Ennek hátterében két kiemelkedő rabbinikus tekintély, a 17. században élt Mágen Ávráhám, azaz Ávráhám Gombiner rabbi, valamint a 18. századi Vilnai Gáon, Elijáhu ben Slomó Zálmán rabbi eltérő számítása áll.

A vita megértéséhez először a halahikus óra fogalmát kell tisztázni. A zsidó vallásjog a nappalt tizenkét egyenlő részre osztja, ezért ezek az órák nem mindig hatvanpercesek: télen rövidebbek, nyáron pedig hosszabbak. A két rabbinikus tekintély abban nem értett egyet, hogy honnan kell számítani a nappal kezdetét.

Mágen Ávráhám a hajnalhasadástól számította a napot, ezért az ő rendszerében korábbra esik például a reggeli Smá elmondásának végső határideje. A Vilnai Gáon ezzel szemben a napkeltét tekintette kiindulópontnak, így az általa meghatározott időpont későbbi.

Radnóti Zoltán főrabbi közérthetően mutatja be, miként válik egy látszólag elméleti időszámítási kérdésből ma is fontos, gyakorlati vallásjogi döntés. Hiszen pontos naptár és pontos imaidők nélkül nincs szervezett zsidó élet. Az előadás arra is rávilágít, milyen alapossággal vitatták meg mestereink a tórai és rabbinikus parancsolatok megfelelő időben történő teljesítését, és miért igazodik sokak számára könnyebben a mai életritmushoz a Vilnai Gáon számítása.

🎙️ Nézze meg a teljes előadást!


Témák:
Ezek is érdekelhetnek