Ókori lecke modern vezetéselméletből – jó szombatot!

„De visszamaradt két férfiú a táborban, az egyiknek neve volt Eldád, a másiknak neve volt Médád, rajtuk nyugodott a szellem, a feljegyzettek között voltak, de nem mentek ki a sátorhoz és prófétáltak a táborban. Ekkor odafutott egy fiú és tudtára adta Mózesnek, mondván: Eldád és Médád prófétálnak a táborban. És szólt Józsua, Nún fia, Mózesnek ifjú kora óta szolgája és mondta: Uram, Mózes, tiltsd el őket! És mondta neki Mózes: Féltékeny vagy te miattam? Bárha az Örökkévaló egész népe mind próféta volna, hogy az Örökkévaló rájuk adná szellemét!”
(4 Mózes 11,26:11,29)

A fenti jelenet nem sokkal azután játszódik le, hogy Mózes az Örökkévaló előtt kifakad a hálátlan zsidó népre, amely jó ételeket követel és visszavágyik Egyiptomba, a rabság, a szolgaság, a megaláztatás országába. Meg tudjuk érteni. Feláldozta értük az egész életét, önként lemondott minden hercegi kiváltságáról, hogy népét a szabadságba vezesse, erre föl éppen azok vágynak vissza rabszolgának, akikért Mózes oly sok személyes áldozatot hozott. És lám, most még az a szégyen is megesik vele, hogy Eldád és Médád éppen úgy prófétálnak a táborban, ahogyan ő maga szokott. Mintha szándékosan semmibe akarnák őt venni, mintha ki akarnák kezdeni a tekintélyét! Mintha az egész világ összeszövetkezett volna ellene, holott ha valaki, akkor éppen ő az, aki ezt nem érdemelte meg!

Mózes jellemének nagyságát igazolja, hogy ebben a válságos helyzetben – mai kifejezéssel élve – nem vált paranoiddá, és nem keresett ellenségeket mindenütt. Pedig, mint fentebb láthattuk, meg lett volna rá minden oka. 

A bölcs és rendkívül tapasztalt Mózes azonban tisztában volt vele: egy első számú vezető számára az egyik legnagyobb hiba, amit elkövethet, ha azt hiszi, hogy mindenki az ő pozíciójára tör. Ha azt vizslatja, hogy ki az, aki el akarja őt távolítani és ki akar az utódja lenni. Mózes tudta: a hatalom eltorzítja az emberi lelket, ezért ő maga kérte a „felmentését” az Örökkévalótól – és egészen bizonyos, hogy nemcsak a saját lelki békéje érdekében. Mérgező légkörben ugyanis nemcsak a vezető nem képes megfelelő teljesítményt nyújtani, de a munkatársai sem, mert folyamatosan a főnök vigyázó szemét érzik magukon. Ha Mózes jót akart saját magán kívül a népének is, akkor bizony nem volt szabad lenyesnie a szárnyaikat, hagyni kell, hogy kiteljesedjenek, miképpen Eldád és Médád tette. 

Egy jó vezető nem gyanakszik az embereire, hanem bízik bennük. Lám, Mózes milyen örömmel vette volna, ha az egész nép Eldád és Médád példáját követi! Ebben a hetiszakaszban Mózes nem csupán a jóindulat mibenlétéről adott leckét, hanem a vezetéselmélet tudományából is – legyünk rá büszkék, hogy ezt több mint 3 ezer évvel e diszciplína feltalálása előtt tette…

Jó szombatot!

---

Kapcsolódó hetiszakaszok

---