Nyugat-galileai vendégek látogattak a Nagykanizsai Zsidó Hitközséghez
Különleges nemzetközi találkozónak adott otthont hétfőn a Nagykanizsai Zsidó Hitközség: a Partnership2Gether Western Galilee program keretében Nyugat-Galileából érkezett delegáció látogatott a zalai városba. A rendezvény célja az volt, hogy az izraeli vendégek megismerjék a magyarországi vidéki zsidó közösségek életét, miközben a helyiek is közvetlen képet kaphattak Izrael mindennapjairól.
A programot a Szochnut és a Mazsihisz közösen szervezte. A résztvevőket a Nagykanizsai Zsidó Hitközség részéről Lévai Ibolya alelnök köszöntötte, aki egyben a rendezvény helyi koordinátora is volt. Beszédében kiemelte, hogy a személyes találkozások és a közösségek közötti kapcsolatok erősítése különösen fontos a jelenlegi időszakban.

A Partnership2Gether nemzetközi kezdeményezés célja, hogy a világ különböző zsidó közösségei között hosszú távú kapcsolatokat építsen. A szervezet jelenleg 16 régióval működik együtt, és az elmúlt időszakban arra törekszik, hogy az Izraelből érkező vendégek ne csupán Budapesttel, hanem a magyarországi vidéki zsidó közösségekkel is megismerkedhessenek. Erről beszélt a program bevezetőjében Pusztai Hédi, a Szochnut munkatársa, a Partnership2Gether Western Galilee budapesti koordinátora, aki az esemény során tolmácsként is segítette a résztvevőket.

A vendégeket Horváth Jácint, Nagykanizsa polgármestere is köszöntötte. Beszédében hangsúlyozta, hogy a látogatás hozzájárulhat Nagykanizsa és izraeli testvérvárosa, Akko kapcsolatainak további erősítéséhez.

A szakmai program első előadója Efrat Srebro volt, aki Akkóból érkezett. A Partnership2Gether Western Galilee egykori izraeli elnökeként és a szervezet egyik legrégebbi önkénteseként mutatta be a várost, valamint a nyugat-galileai régió társadalmi és kulturális sajátosságait. Előadásában külön hangsúlyt kapott a térségben élő különböző vallási és etnikai közösségek együttélése, valamint az a sokszínűség, amely Nyugat-Galileát jellemzi.

A résztvevők személyes történeteken keresztül is betekintést nyerhettek az izraeli mindennapokba. Idan Isach Erez, a Betzet kibucból érkezett mezőgazdasági vállalkozó személyes történeteiben arról mesélt, hogyan építette fel családjával gyümölcsszárító vállalkozását, és miként változtatta meg életüket a háború. Elmondta, hogy üzemüket 2024-ben kétszer is rakétatalálat érte, mindannyiszor újjá kellett építeniük. A nehézségek ellenére tovább folytatják munkájukat és bizakodva tekintenek a jövőbe. Előadását követően a saját maga által termesztett és Izraelből hozott aszalt gyümölcsökből készített különleges „gyümölcssushit” a jelenlévőkkel.

A program interaktív részétben Golan Yossef, a Szochnut fiatal önkéntesét ismerhette meg a hallgatóság. A katonai szolgálata megkezdése előtt egy évet Budapesten töltő fiatal a helyi zsidó közösségben végzett munkájáról is mesélt, majd izraeli táncokat tanított az embereknek, akik nagy lelkesedéssel vetették bele magukat a közös programba.

A delegáció tagjaként Nagykanizsára érkezett Dina David is az amerikai Indianapolisból. A Beth El Tzedek zsinagóga oktatási koordinátora röviden bemutatta saját közösségét, és arról beszélt, hogyan kapcsolódnak az észak-amerikai zsidó közösségek a Partnership2Gether nemzetközi hálózatához.

A találkozó során a közönség nemcsak előadásokat hallgathatott, hanem közvetlen beszélgetésekre is lehetőség nyílt, amelyek tovább erősítették a magyarországi és a nyugat-galileai közösségek közötti kapcsolatokat.

A szervezők reményei szerint a jövőben további közös programok valósulhatnak meg a régió és a Nagykanizsai Zsidó Hitközség között, és egyre több magyar résztvevő látogathat majd el személyesen is Akkóba és Nyugat-Galilea más településeire.
Forrás: kanizsamediahaz.hu
Címlapkép: Fotó: Nagykanizsai Zsidó Hitközség
Mi van, ha magunkon nevetünk? – Réz András az UNSEREINER-ről
Kicsoda az ember? Meghalt Hankiss Ágnes