Nemzedékről nemzedékre a Dohány utcai zsinagógában Netanel Hershtikkel és Kelemen Barnabással

Szeptember 2-án este a Dohány utcai zsinagóga adott otthont a 28. Zsidó Kulturális Fesztivál egyik legfontosabb eseményének, a L’dor vador – Nemzedékről nemzedékre című koncertnek. A színpadon Netanel Hershtik kántor és tenor, Kelemen Barnabás Kossuth-díjas hegedűművész és Daniel Grossmann karmester találkozott, a MÁV Szimfonikus Zenekar közreműködésével. Az est művészeti vezetője, Székelyhidi Hajnalka operaénekes, az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem (OR-ZSE) kántorszakának vezetője olyan finom ívben gondolta végig a műsort, amelyben a zsidó liturgikus zene, a klasszikus muzsika, az izraeli dallamok és a személyes emlékezés természetesen kapcsolódott egymáshoz.

Már az első percekben érezni lehetett, hogy ez a koncert más lesz, mint egy szokásos fesztiválprogram. A Dohány utcai zsinagóga padsorai között láthatóan olyan közönség gyűlt össze, amelynek jelentős része nemcsak a zenére volt kíváncsi, hanem valamilyen személyes vagy kulturális kötődés miatt is fontosnak érezte, hogy ott legyen. A kezdés előtti csendes, figyelmes várakozásnak pedig különös súlyt adott, hogy a műsor már önmagában is különlegesnek ígérkezett. A zsidó liturgikus zene és a kántori hagyomány mellett klasszikus és romantikus művek, operarészletek, valamint Izraelhez és Jeruzsálemhez kapcsolódó dalok kerültek egymás mellé. A Shenker–Goldstein-féle V’Irushalayim Ircha után Max Bruch I. (g-moll) hegedűversenye, op. 26 következett Kelemen Barnabás szólójával, majd Rosenblatt, Winternitz és Goldstein Ad Hena című műve, M. Oysher és Goldstein Seder Medley-je, Hubay Jenő Carmen-fantáziája, Bizet Carmen című operájának egyik áriája, a Yerushalayim Shel Zahavés a Mi Shebeirach L’Tzahal is helyet kapott a programban.

Mielőtt azonban felcsendültek volna a dallamok, Prof. dr. Grósz Andor, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke köszöntőjében külön üdvözölte Kőszegi Krisztiánt az Országgyűlés alelnökét, dr. Czeti István helyettes államtitkárt és Niedermüller Péter erzsébetvárosi polgármestert. Beszédében a koncert címének gondolatát bontotta ki: azt az örökséget, amely nemzedékről nemzedékre száll tovább, és amelynek megőrzésében a művészetnek különleges szerepe van.

A Mazsihisz elnöke arról beszélt, hogy különösen szép és fontos helyszín a Dohány utcai zsinagóga egy olyan eseményhez, amelynek középpontjában a l’dor vador, vagyis a „nemzedékről nemzedékre” gondolata áll. Ez az épület ugyanis nem egyszerűen egy koncertterem, hanem a magyar zsidó közösség történetének egyik legfontosabb helyszíne, ahol generációk óta szólalnak meg ugyanannak a hagyománynak a dallamai.

A Szövetség elnöke szerint az este három főszereplője három különböző művészi világot képvisel. Netanel Hershtik egy többszáz éves kántordinasztia tizennegyedik generációjának örököse, Kelemen Barnabás játékában pedig a virtuozitás és az érzelmi finomság találkozik. Daniel Grossmann karmesterként ugyancsak hidakat épít kultúrák, zenei hagyományok és generációk között. Találkozásuk ezért több egyszerű koncertnél – mondta –, hiszen a l’dor vador gondolatának élő példája.

Grósz Andor kitért arra is, hogy a zsidó hagyományban az értékek továbbadása nemcsak lehetőség, hanem felelősség is. A kultúrát, a hitet, a történeteket és természetesen a dallamokat is tovább kell adni azoknak, akik utánunk jönnek. Ebben pedig különleges szerepe van a kántorművészetnek. A neológ közösségekben a kántor nem pusztán az imádságok zenei vezetője, hanem a közösség lelki életének egyik meghatározó alakja is.

Arról beszélt, hogy a neológia történetében mindig fontos volt az európai zenei hatások befogadása, és ennek köszönhetően alakult ki az a sajátos kántori kultúra, amely egyszerre tudott ragaszkodni a hagyományhoz és nyitni a körülötte lévő világ felé. A zene pedig – tette hozzá – sokszor ott is képes megszólítani bennünket, ahol a szavak már kevésnek bizonyulnak. Segít emlékezni, feldolgozni, megérteni egymást.

Talán nem is lehetett volna pontosabban felvezetni ezt az estét. Mert ami ezután történt a Dohányban, valóban nem csupán egymás után következő zeneművek sora volt.

Kelemen Barnabás Max Bruch I. (g-moll) hegedűversenyével rögtön olyan pillanatot teremtett, amelyben egy időre minden más háttérbe szorult. A hegedű hangja betöltötte a hatalmas teret, a MÁV Szimfonikus Zenekar pedig Daniel Grossmann irányításával érzékenyen követte a szólistát. Kelemen játéka egyszerre volt magabiztos és finom, virtuóz, de soha nem öncélú. Amikor az utolsó hangok is elhaltak, hosszú, lelkes vastaps tört ki a zsinagógában.

A klasszikus zene után azonban egy egészen más világ nyílt meg előttünk. Netanel Hershtik számára ugyanis ez a budapesti este nem csupán egy koncert volt. A zene mellett egy családi örökséget is magával hozott. A Dohány utcai színpadon az édesapja, a legendás kántor, Naftali Hershtik emléke is ott volt. Naftali Hershtik magyar zsidó családból származott, így a fia számára a budapesti fellépésnek a családi emlékezeten túl egy különleges magyarországi kötődése is volt. A 20. század második felének egyik legismertebb kántorművészeként 1981-től csaknem három évtizeden át szolgált a jeruzsálemi Nagyzsinagóga főkantoraként, és generációk számára vált meghatározó előadóvá és tanárrá. A Hershtik család kántori hagyománya több száz évre nyúlik vissza, és Netanel ennek a hagyománynak a tizennegyedik generációját képviseli.

Ez azonban Netanel számára nem egyszerűen családi háttértörténet. Már hétéves korában édesapja mellett énekelt a jeruzsálemi Nagyzsinagógában. Később maga is kántor lett, ma pedig a New York állambeli Hampton Synagogue kántora, miközben klasszikus énekesként és operaszínpadon is bizonyította, hogy a kántori hagyomány és a klasszikus zenei képzettség jól megfér egymás mellett.

Az est egyik legszemélyesebb pillanata éppen ezért az volt, amikor Netanel édesapjáról beszélt. A közönség egy rövid filmfelvételt is láthatott, amelyen a még kisfiú Netanel énekel édesapja mellett a rabbiképzőben. A felvételen egy gyerek állt a középpontban, de mindenki tudta, hogy azt a hangot hallja, amely évtizedekkel később ugyanazon a hagyományon belül, már világszerte ismert kántorként szólal meg.

A l’dor vador ekkor már nem egy koncertcím volt. Ott volt a színpadon, a történetben, a zenében és abban a régi felvételben is, amely egyszerre szólt egy édesapáról és egy fiúról.

A műsor folyamán Jeruzsálem és Izrael is egyre hangsúlyosabban jelent meg Netanel előadásában. Elhangzott a Yerushalayim Shel Zahav, azaz az Arany Jeruzsálem, valamint Dov Seltzer és Steve Cohen Mi Shebeirach L’Tzahal című műve, és megszólalt a Tzahal Tzo’ed is, Yoav Talmi szerzeménye.

A koncert zenei sokszínűségéhez Daniel Grossmann karmester személyisége is jól illeszkedett. A Münchenben, zsidó–magyar családban született karmester pályájának egyik fontos része a zsidó zenei örökség megismertetése és a különböző kulturális hagyományok összekapcsolása. 2005-ben alapította meg a Jewish Chamber Orchestra Münchent, amelynek azóta is művészeti vezetője. Budapesti kötődése sem új keletű. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Ervin Lukács tanítványa volt, és korábban a Budapesti Zsidó Nyári Fesztiválon is rendszeresen dolgozott.

A MÁV Szimfonikus Zenekar ezen az estén végig stabil és sokoldalú zenei partner volt, még ha nem is volt könnyű feladatuk. A romantikus hegedűversenytől a kántori műveken és operarészleteken át az izraeli dalokig meglehetősen széles zenei világokat kellett egyetlen koncert keretében összefogniuk. De a zenekar és Grossmann munkája ezt természetesen, különösebb gesztusok nélkül oldotta meg.

Ahogy közeledett az este vége, a közönség hangulata is egyre inkább megváltozott. A koncert nagy fináléjaként Lew Pollack és Jack Yellen közös, ma már világhírű műve A Yiddishe Momme következett, amelyet Netanel Hershtik és Kelemen Barnabás együtt adtak elő, és a két művész találkozását a közönség látható örömmel fogadta. A Bruch után már megtapasztalhattuk Kelemen Barnabás lenyűgöző hegedűjátékát, itt azonban egészen más arcát mutatta. Egy közösen megszólaltatott, sokak számára személyes emlékeket is felidéző dalban kapcsolódott össze Netanel Hershtik hangjával.

A közönség azonban ekkor még nem tudta, hogy az est tartogat egy ráadást is. Az Osze Sálom előtt Netanel Hershtik édesanyjára emlékezett, akit hősnek nevezett, majd felcsendült Nurit Hirsh békéért szóló, jól ismert dallama. Ekkor már nem egyszerűen hallgatóság ült a padsorokban: a zsinagóga közönsége felállt, és állva hallgatta végig a dalt.

Ez volt az este egyik legmegrendítőbb pillanata. Nem kellett hozzá hosszú magyarázat vagy nagy gesztus. A felálló közönség maga mondta el, mit jelent számára ez a dal. És talán éppen ettől volt különleges ez az este. Nem próbálta egyetlen műfajba bezárni a zsidó zenei örökséget. Elfért egymás mellett a liturgikus zene, Bruch romantikus hegedűversenye, Hubay és Bizet operavilága, Jeruzsálem dala, egy izraeli katonai témájú mű, egy apa emléke és egy közismert jiddis dal.

A l’dor vador pedig közben megtelt tartalommal. Nemzedékről nemzedékre nemcsak a dallamok szállnak tovább, hanem történetek, emlékek és személyes kötődések is. Ezen az estén a Dohány utcai zsinagógában mindez egyszerre volt jelen a színpadon és a közönség soraiban egyaránt. A végén pedig maradt a zene. Egy dallam, amelyet ki-ki máshonnan ismer, más emléket társít hozzá, mégis ugyanabban a térben hallgatja. Talán pontosan ezt jelentette ezen az estén a „nemzedékről nemzedékre”.

Szöveg: Riedl Annamária
Fotók: M. Schmidt János

---