Miskolc, Gyöngyös, Győr, Hódmezővásárhely – Több településen tartottak mártírmegemlékezést a hétvégén

Miskolc

Miskolcon az Avasi Izraelita Temetőben emlékeztek meg a holokauszt miskolci és környékbeli áldozatairól a Miskolci Mártírok emléknapja alkalmából. A résztvevők néma főhajtással tisztelegtek az 1944-ben elhurcolt és meggyilkolt zsidó honfitársak emléke előtt.

Tóth-Szántai József polgármester beszédében hangsúlyozta, hogy 1944-ben mintegy 17–18 ezer zsidót hurcoltak el a térségből, és felidézte: a holokauszt nem a gázkamrákkal kezdődött, hanem a gyűlölet szavaival. Kiemelte, hogy a városnak közös felelőssége a múlt tanulságainak megőrzése és a gyűlölet minden formájának elutasítása.

Deutsch Miklós, a miskolci zsidó hitközség elnöke arról beszélt, hogy a történelem mögött emberek, sorsok és családok állnak. Szavai szerint minden emlékezés és minden gyertya meggyújtása annak bizonyítéka, hogy a közösség túlélte a pusztítást, és kötelessége a felejtés elleni küzdelem.

Minden megszületett gyermek győzelem, minden meggyújtott gyertya győzelem, mert azt üzeni, hogy nem sikerült elpusztítani egy egész közösséget, egy egész kultúrát.

Juhász Roland országgyűlési képviselőm aki beszédében elmondta, a holokauszt mindenkinek mást jelent: számára személyesen családi tragédiát.

A város nemcsak embereket veszített, hanem tudást, tehetséget, és be nem teljesült életeket. Magyarország akkor cserben hagyta az állampolgárok százezreit, ezért fontos megértenünk, az emlékezés önmagában nem elég. A mi felelősségünk az, hogy ez soha többé ne fordulhasson elő!

Mester Tamás, a Mazsihisz alelnöke és a BZSH elnöke hangsúlyozta: a holokauszt 600 ezer magyar áldozata nem puszta statisztika, hanem ugyanennyi emberi sors. A kirekesztés fokozatosan vezetett a népirtáshoz: előbb a zsidók identitását, majd jelenlétét, végül élethez való jogát tagadták meg. Az embertelenség következményeit egy Auschwitzból hazatért túlélő történetén keresztül idézte fel, aki szinte semmit sem talált meg korábbi életéből és családjából.

Bár a veszteség örökre velünk marad, a megemlékezésen a remény és a folytonosság hangjai is felerősödtek. A miskolci zsidó közösség a túlélés és az újrakezdés jó példája.

Megemlékező gondolatait Markovics Zsolt miskolci főrabbi osztotta meg. A kántori teendőket dr. Nógrádi Gergely főkántor látta el, aki külön megemlékezett a közelmúltban elhunyt Kardos Péterről, az utolsó olyan magyarországi rabbiról, aki maga is holokauszt-túlélő volt. A megemlékezésen jelen volt még Orosz Atanáz, a Miskolci Görögkatolikus Egyházmegye megyéspüspöke is.

Gyöngyös

Gyöngyösön a zsidó temetőben tartottak megemlékezést a gettó 1944. júniusi felszámolásának évfordulóján. A rendezvényen zsidók, keresztények és muszlimok együtt hajtottak fejet az áldozatok előtt.

Weisz Péter, a Gyöngyösi Zsidó Hitközség elnöke felidézte a város gazdag zsidó múltját és a tragédiát, amely során 2071 embert hurcoltak el, közülük csak töredékük tért vissza. Hangsúlyozta, hogy a közösség újjáéledése és az emlékezés a gyűlölettel szembeni legfontosabb válasz.

A résztvevők közösen helyeztek el köveket az emlékműnél, a közös emlékezés és a vallások közötti párbeszéd jegyében.

Győr

Győrben a Szigeti zsidó temetőben emlékeztek a városból 1944-ben deportált több mint ötezer zsidó polgárra. A megemlékezésen a helyi és országos zsidó vezetők, valamint a város polgármestere is felszólalt.

A megemlékezésen Villányi Tibor, a Győri Zsidó Hitközség elnöke köszöntötte a megjelenteket, megköszönve, hogy jelenlétükkel tisztelegnek az áldozatok emléke előtt, és hangsúlyozva a közös emlékezés fontosságát

Pintér Bence polgármester kiemelte, hogy az áldozatok győri emberek voltak, és a gyűlölet mindig szavakkal kezdődik, ezért a megelőzés közös felelősség.

A gyűlölet és a kirekesztés mindig szavakkal kezdődik, ezért fontos időben felismerni és elutasítani azokat a jelenségeket, amelyek embertársaink megbélyegzéséhez vagy a társadalom megosztásához vezetnek.

Prof. Dr. Grósz Andor, a Mazsihisz elnöke hangsúlyozta, hogy az emlékezés nem pusztán múltidézés, hanem cselekvés is, amely felelősséget ró a jelenre. Mint fogalmazott, „az emlékezés cselekvés”, amely egyszerre jelenti a múlt iránti kötelességet és a jövő formálásának felelősségét is. Hozzátette: a veszteségek felidézése nem zárulhat le a gyászban, mert

a kimondott szavaknak ma is súlya van, és kötelességünk, hogy a győri mártírok emléke ne halványuljon el.

Beszédében a győri zsidó közösség történetét a város szövetének szerves részeként idézte fel, hangsúlyozva, hogy annak kulturális, gazdasági és társadalmi hozzájárulása pótolhatatlan volt. A tragédia méretét érzékeltetve felidézte: a több mint ötezer deportált közül alig háromszázan tértek vissza, ami nem statisztika, hanem „arcok, családok és kioltott életek” összessége. A jelen felelősségéről szólva kiemelte, hogy a „Soha többé” nem jelszó, hanem közös kötelesség, amely ma is aktív kiállást követel a gyűlölet minden formájával szemben, miközben a győri zsidó közösség újjáéledését a túlélés és a folytatás jelének nevezte.

Az eseményen emlékbeszédet tartott Totha Péter Joel vezető tábori főrabbi, a Győri Zsidó Hitközség főrabbija, közreműködött Sáfrány Dávid kántor.

Hódmezővásárhely

Újraavatták Hódmezővásárhelyen a Tuhutum utcai izraelita temetőt, miután a tavalyi vihar súlyos károkat okozott a sírkertben. A Mazsihisz, a helyi hitközség, Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata és számos adományozó összefogásának köszönhetően a temető ismét rendezett állapotba került, a helyreállítás során pedig több tucat új fát is ültettek.

Az újraavatás nemcsak a temető megújulásáról szólt, hanem a hódmezővásárhelyi zsidó közösség múltja előtti főhajtásról is. A megemlékezésen Darvas István főrabbi mondta el a holokauszt áldozataira emlékező imát, a kántori szolgálatot Fekete László főkántor látta el. A Mazsihisz képviseletében jelen volt Károlyi K. László főigazgató is.

Erdős László, a helyi hitközség elnöke beszédében hangsúlyozta: a zsidó hagyományban a halottak emlékének tisztelete kiemelt jelentőségű. Ezért tartották kötelességüknek, hogy a viharkárokat szenvedett temetőt helyreállítsák, amely ma ismét méltó körülmények között fogadja a hozzátartozókat és az emlékezőket.

A túlélők nevében Deutsch Tiborné szólt a résztvevőkhöz. Beszédében kiemelte, hogy az emlékezés csak akkor maradhat élő, ha a személyes történeteket továbbadják a következő nemzedékeknek, mert enélkül a múlt tragédiái lassan feledésbe merülhetnek.

Megható pillanata volt az ünnepségnek Goldmann Vera felszólalása. Beszédét követően ugyanazt a versrészletet szavalta el, amelyet az első, 1946-os hódmezővásárhelyi holokauszt-megemlékezésen is előadott. A csaknem nyolc évtizedet átívelő gesztus különleges kapcsolatot teremtett a háború utáni első emlékezők és a ma élő közösség között. A Hallel egyik részletét is elénekelte. A dallamot annak idején Gruber László, a Dél-Alföldön jól ismert kántortanító tanította neki.

Károlyi K. László, a Mazsihisz–BZSH főigazgatója beszédében úgy fogalmazott:

Ezek a kövek nem névtelen emlékek. Olyan emberek nyughelyeit jelölik, akik közösséget alkottak, és elválaszthatatlan részei voltak ennek a városnak és ennek a tájnak.

Hangsúlyozta: a zsidó hagyományban a sírkő nem pusztán emlékjel, hanem annak biztosítéka, hogy egyetlen név se vesszen feledésbe, és egyetlen ember története se tűnjön el nyomtalanul.

A megemlékezésen felidézték Hódmezővásárhely holokauszttörténetének különleges fejezetét is. A városban 1944-ben – Beretzk Pál akkori alpolgármester ellenállásának köszönhetően – nem állítottak fel gettót. A zsidó lakosságot nem zárták elkülönített városrészbe, hanem saját otthonaikban kellett maradniuk egészen a deportálásig.

A hódmezővásárhelyi zsidók összegyűjtése 1944. június 16-án kezdődött, amikor a helyi hatóságok a zsinagóga, az egykori zsidó iskola és a hitközségi székház környékére koncentrálták őket. Másnap mintegy nyolcszáz embert szállítottak a szegedi téglagyár tranzitgettójába, ahonnan Auschwitzba, más lengyelországi megsemmisítő táborokba, illetve az ausztriai Strasshofba deportálták őket. Míg a Strasshofba kerültek közül sokan túlélték a Soát, Auschwitzból csak kevesen tértek vissza. Az elhurcolt több mint hétszáz hódmezővásárhelyi zsidó közül mintegy négyszázan váltak a holokauszt áldozatává.

Fináli Péter, a Mazsihisz elnöki megbízottja arra emlékeztetett: a zsidó hagyományban az emlékezés nem csupán múltidézés, hanem jelenbeli cselekvés és felelősségvállalás. Hangsúlyozta, hogy Hódmezővásárhely zsidó közössége szervesen hozzájárult a város fejlődéséhez gyáraival, üzleteivel, orvosaival, ügyvédeivel, tanáraival és közösségi intézményeivel, ezért veszteségük a város egészének vesztesége.

_{Címlapkép: A hódmezővásárhelyi izraelita temető újraavatása. Fotó: hodpress.hu}

---