„Milyenek leszünk mi az új évben?” – Dr. Grósz Andor ros hásánái köszöntője

Kedves Zsidó Testvéreim!

Hamarosan megszólal a sófár. Különös hangja van. Nem dallam, nem ének, és nincsenek szavai sem. Mégis talán éppen ezért képes olyan dolgokat kimondani, amelyekre nekünk nincsenek is szavaink. Arra kér, hogy egy pillanatra nézzünk vissza arra az évre, amely mögöttünk van. Gondoljunk mindarra, amit kaptunk, amit elveszítettünk, amit jól tettünk – és arra is, amit talán másképpen kellett volna tennünk. Hagyományunk szerint Ros Hásáná a világ teremtésének, és benne az ember teremtésének ünnepe. Ezért az ünnep egyik legfőbb üzenete: hogy a világ nincs készen.

És mi sem vagyunk készen.

Mindannyiunknak van lehetősége változni. Jobbnak és figyelmesebbnek lenni. közelebb kerülni egymáshoz. Hozzátenni valamit ahhoz, amit egyszer majd a gyermekeinkre és az unokáinkra hagyunk. Ehhez azonban tudnunk kell, honnan jövünk.

Emlékeznünk kell azokra, akik előttünk jártak, és arra az örökségre, amelyet ránk bíztak.

Az elmúlt évben is fájdalmas veszteségek érték a közösségeinket. Búcsúznunk kellett olyan hittestvéreinktől, akiknek személyisége, tudása és története sokunk számára összekötötte a magyar zsidóság múltját a jelenével. Ilyenkor érezzük igazán, hogy amikor elveszítünk valakit, milyen törékeny az emberi élet.

Fakadjon áldás drága emlékükből!

Sokat beszélünk a reményről, de a remény nem egyenlő a vak hittel, a remény nem azt jelenti, hogy nem látjuk a valóságot, éppen ellenkezőleg. Látjuk a nehézségeket. Ismerjük a veszteséget. Tudjuk, milyen az, amikor újra kell kezdeni.

Talán ez a zsidó remény lényege, hogy mindenek dacára mégis újrakezdjük.

Nem az a bizonyosság, hogy majd minden jó lesz, hanem az elhatározás, hogy mi megpróbálunk jót tenni, és ez nagyon nem ugyanaz. Ezért különösen fontos számomra, hogy az elmúlt évben közösségünk nemcsak őrizte, amit elődeinktől kapott, hanem építette azt tovább.

Befejeződött a Szeretetkórház felújítása.

Ez jóval több egy épület megújulásánál. Azt fejezi ki, hogy mit gondolunk az emberről. Hogy annak az embernek a méltósága számít, aki éppen gyenge, kiszolgáltatott, és mások segítségére szorul. Ez számomra a legmélyebb zsidó tanítás és gondolat.

Hagyományunk szerint Ros Hásánákor megnyílik az Élet Könyve. Azt kérjük az Örökkévelótól, hogy írjon be bennünket és szeretteinket az élet könyvébe. De miközben azt kérjük, hogy legyünk beírva, talán nekünk is fel kell tennünk egy kérdést:

Mi, mit írunk bele a következő esztendőbe?

Nemrég valaki megkérdezte tőlem, hogy szerintem mitől lesz egy év, jó év? Elsőre egyszerű kérdésnek tűnt. Majdnem azt mondtam, hogy attól, ha sikerülnek a terveink, ha több öröm ér, mint veszteség, aztán egyből az jutott eszembe, hogy ezek közül milyen kevés az, ami valóban rajtunk múlik. De van valami, ami igen, mégpedig az, hogy mi, milyenek leszünk ebben az évben.

Talán Ros Hásáná egyik nagy kérdése ezért nemcsak az, hogy: mi lesz velünk az új évben, hanem az is: milyenek leszünk mi az új évben? Mennyi figyelmet, emberséget vagy türelmet írunk bele.

És amikor hamarosan megszólal a sófár, halljuk meg benne egyszerre a múlt és a jövő hangját. Emlékeztessen arra, hogy mennyi mindent kaptunk az előttünk járóktól.

Figyelmeztessen arra, hogy mindaz, amit kaptunk, most már a mi felelősségünk, hogy legyen mit továbbadnunk, hogy legyen kinek továbbadnunk.

És hogy legyen egy erős, élő, egymásra figyelő zsidó közösség azok számára is, akik majd utánunk hallgatják a sófár hangját.

Kívánom, hogy az 5787. esztendő hozzon valódi megnyugvást otthonainkba, békét és biztonságot közösségeinkbe, Erecben és itthon, a világ minden táján, adjon egészséget családjainknak, adjon nekünk erőt ahhoz, hogy ne csak reméljük a jobb jövőt, hanem tegyünk is együtt érte.

Sáná tová umetuká!

---