Menj, örök Ábrahám – jó szombatot!

 „És elment Ábrám, amint az Örökkévaló mondotta neki…”
(1 Mózes 12:4)

Miként a múlt heti tórai szakaszunk, a NOAH, úgy a mostani hetiszakasz is arra int, sőt figyelmeztet, hogy induljunk, menjünk, haladjunk, mézzünk előre, sohasem hátra, az előttünk álló mai nappal és a holnapival foglalkozzunk, és használjuk ki minden percét annak, ami az életünkből még hátravan.

De Ábrahám képes arra, amire Noé nem: neki van szabad akarata, és azt ki is fejezi. Ő vitába száll az Örökkévalóval, ellentétben Noéval, akinek szinte szavát sem hallani. Mi tette képessé Ábrahámot erre? Az, amire az Örökkévaló figyelmeztette: indulj el a belső úton, célozd meg önmagadat, és ha önmagad a cél, akkor azt soha nem fogod eltéveszteni. És aki a belső úton jár, a lélek belső vidékein barangol, a külső, olykor kényszerítőnek érzett körülményektől magát mit sem zavartatva, az az ember: szabad. Aki a belső utat választja önmaga elérésére, az a szabadságot választja, az nem kötik a külvilág bilincsei. 

S milyen szép egybeesés, hogy ma a LEH-LEHÁ szombatja köszönt be, éppen ma, amikor Magyarország a szabadság napját ünnepli. Hetven évvel ezelőtt (ez is milyen szép „bibliás” szám) Magyarország megtette az első lépést – s habár nem volt rövid a szabadsághoz vezető út, harminchárom évvel később: sikerült. 

Olvassunk ma Ábrahámról, de gondoljunk a saját életünkre és a saját történelmünkre, mert hiszen az ősatya nyomában járunk, amikor tekintetünket a jövőre függesztjük, és lelkünkben megszólal a szabadság sófárhangja: ideje útra kelni. Holnap talán már késő lesz. Menj, örök Ábrahám, menj a belső úton: indulj most utadra értünk és velünk.

Jó szombatot!

---