Betöltés...
  /  

Megkezdődött az új tanév a BZSH Külkereskedelmi Technikumban

Szeptember 1-jén hivatalosan is kezdetét vette a 2026/2027-es tanév. A BZSH oktatási intézményeiben is lezajlottak a tanévnyitók, köztük a BZSH Külkereskedelmi Technikum ünnepsége, amelynek idén a Bálint Ház nagyterme adott otthont.

Az új és visszatérő diákokat, a szülőket, pedagógusokat és az iskola munkatársait Salusinszky András igazgató köszöntötte. Beszédének központi gondolata az volt, hogyan válik valaki azzá, aki később lesz. Mint fogalmazott, a jövőnket nem egyetlen nagy döntés, hanem a mindennapok apró választásai formálják. Arra biztatta a diákokat, hogy már most vállaljanak felelősséget önmagukért és egymásért, és figyeljenek azokra, akik körülöttük vannak.

Az ünnepségen Mester Tamás, a BZSH elnöke is köszöntötte a tanulókat és az oktatókat. Kiemelte, hogy az idei tanévkezdés időben szinte egybeesik a zsidó újévvel, Ros Hasánával. A két alkalom közös üzenete az új kezdet: az új célok, tervek és lehetőségek időszaka.

A tanévnyitót követően az osztályok osztályfőnöki órával kezdték meg a közös munkát. Az új tanévhez sok sikert, kíváncsiságot és közös élményeket kívánunk minden diáknak és pedagógusnak!

Forrás: BZSH
Fotó: Szentgyörgyi Ákos


Témák:
Ezek is érdekelhetnek