Még a legtermészetesebbnek tűnő vívmányok sem természetesek – jó szombatot!

A Tóra negyedik könyvének kezdetén vagyunk, amely egyúttal a nép csaknem negyven évig tartó vándorlásának kezdete is, azaz éppen a legmegfelelőbbnek tűnő időpont arra, hogy Mózes népszámlálást tartson az Örökkévaló parancsára. Mikor máskor, ha nem most? Az egyiptomi rabszolgák gyülevész tömegéből kiválasztott zsidó nemzetté formálódó közösség most veszi számba az erejét, a lehetőségeit és kialakítja a saját belső, működési rendjét annak érdekében, hogy a lehető legjobb formában álljon készen a nagy feladat megvalósításának: az Örökkévaló álltak sok nemzedékkel korábban oly sokszor megígért Föld elfoglalásának. 

De ami ezután következik, arra aligha vagyunk felkészülve. Hiába erős az elhatározás, hogy végigcsináljuk azt a nagy és csodálatos vállalkozást, amit az Örökkévaló nélkülözhetetlen segítségével elkezdtünk. A monoton hétköznapok kisebb-nagyobb bosszúságai, problémái, hiábavalónak tűnő erőfeszítései ugyanis lassan kezdik felmorzsolni az egységet. És ezekből a kisebb-nagyobb bosszúságokból, problémákból, hiábavaló erőfeszítésekből olyan rémálomszerű valóság kerekedik ki, amit egyetlen szóval így írnánk le: válság. 

Pedig látszólag minden rendben, hiszen lezajlott a népszámlálás, ki vannak jelölve a hatáskörök, mindenki tudja, hogy mi a feladata, úgy tűnik, a rendezett egység képes lesz a az isteni terv beteljesítésére. Ehhez képest a Numeri cselekménye váratlan fordulatot vesz: nép panaszkodni kezd, visszasírja Egyiptomot, elégedetlen Mózessel és fél a jövőtől. Koráh lázadást szít, a kémek pánikot keltenek, majd szembefordul Mózessel a két testvére, Mirjam és Áron, végül megtörténik a lehetetlen: az Örökkévaló Mózest (is) megbünteti. 

Tragikus és tragikomikus egyszerre, hogy az a nép, amely át- és túlélte az egyiptomi csapásokat, látta a kettéválasztott Nádas-tengert, és megkapta a Tórát, olyan hétköznapi dolgokkal foglalkozik, mint az étel egyhangúsága, egyes törzsfőket pedig jobban érdekel a karrierizmus, mint a szent cél megvalósítása. Válság válságot követ, és a büntetés rettentően súlyos, sőt halálos a rabság országából kiszabadult nemzedékre nézve.

Olyan lecke ez az Örökkévalótól, amit minden egyes generációnak ma is újra és újra tudatosítania kellene, hogy tisztában legyen vele: az emberi társadalomban semmi sem magától értetődően adott, semmi sem állandó és a legtermészetesebbnek tűnő vívmányok sem természetesek. A Numeri arra tanít minket, hogy tudatosítsuk magunkban: a jó nem olyasmi, ami nekünk azért „jár”, mert eleve jól megy a sorunk. Éppen ellenkezőleg. Meg kell tanulnunk – és erre a Numeri kiválóan alkalmas –, hogy a békesség nem eleve adott. Ki vagyunk szolgáltatva a társadalmi változások szeszélyeinek, az olyan társadalmi viharoknak, amik elől a legpontosabb „népszámlálás” (értsd: felkészülés, számbavétel, kalkuláció) sem nyújt menedéket. 

A Numeri mély igazsága az, hogy egy szociális vívmány nem olyasmi, mint az éltető levegő a légkörben, hanem olyan, mint a mélybúvár túlélő oxigénpalackja a tenger alján. Időről időre a felszínre kell jönni újabb adagért, hiszen az oxigénpalack kiűrül – és magától soha nem fog megtelni újra. Az Örökkévaló megteremtette ugyan a levegőt – de azt már ránk bízta, hogy miképpen gazdálkodunk vele.

Jó szombatot!

---

Kapcsolódó hetiszakaszok

---