MAZSIHISZ: nem avatkozunk be a pártpolitikába
A hódmezővásárhelyi polgármester-választás kampányhajrájában ismeretlenek terjesztenek egy megbélyegző szándékú szórólapot, amely azt állítja, hogy a hódmezővásárhelyi zsidó hitközség állást foglalt az ellenzéki jelölt mellett. Az állítás nem igaz.
Zsinagoga_hodmezovaserhely_1.jpg
Képünkön a hódmezővásárhelyi zsinagóga látható
Hódmezővásárhelyi taghitközségünk úgy tájékoztatott bennünket, hogy – a Mazsihisz elvi állásfoglalásához tartva magát – nem nyilvánult meg ebben az ügyben.
A mi egyházi szerepfelfogásunkkal teljes mértékben összeegyeztethetetlen, hogy a pártpolitikai küzdelmekben részt vegyünk.
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége többször kinyilvánította a közelmúltban is, hogy távol tartja magát a választási kampány fejleményeitől és ezen az elhatározásunkon a jövőben sem kívánunk változtatni.
Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége
Mi van, ha magunkon nevetünk? – Réz András az UNSEREINER-ről
Kicsoda az ember? Meghalt Hankiss Ágnes