Mártírjainkra emlékeztünk Balassagyarmaton
Balassagyarmaton emlékeztünk a gettóba zárt és deportált hittestvéreinkre, több mint száz megemlékezővel közösen a város zsidó temetőjében vasárnap.
A megemlékezésen a helyi gimnázium növendékeinek rövid irodalmi műsorát, majd idős túlélők megrendítő szavait hallgathatták először az egybegyűltek, majd Nógrádi Gergely budai főkántor két gyönyörű jiddis dallal emlékezett.
Bauer József, a Balassagyarmati Zsidó Hitközség elnöke megrendítő szavakkal köszöntötte a megjelenteket, majd Kozma György kántor emlék imáját követően dr Verő Tamás budai rabbi szívbemarkoló beszédére került sor.
A vallási rész befejezéseként Nógrádi Gergely imája hangzott el, a megemlékezés végeként a megjelentek közösen mondták el a Kaddis imát, majd helyezték el az emlékezés köveit.
balassagyarmat_2.jpg
A résztvevők ezután a zsinagógában megtekintették az Élet Menete Alapítvány „Párhuzamos sorsok”című vándorkiállítását, amelyet Gordon Gábor az Alapítvány elnöke nyitott meg és Gábor Veronika vezető önkéntes ismertetőt tartott az érdeklődőknek.
Kicsoda az ember? Meghalt Hankiss Ágnes
Mi van, ha magunkon nevetünk? – Réz András az UNSEREINER-ről