Már lehet jelentkezni az idei Kiskunhalasi Zsidó Táborba
Ha Kiskunhalas, akkor: zsidó tábor, tanulás, gyermekbarát együttlét és felhőtlen szórakozás. Ennek jegyében már kijelölték az idei táborozás időpontjait, aki nem akar lemaradni, az mihamarabb vegye föl a szervezőkkel a kapcsolatot.
A Kiskunhalasi Zsidó Tábort 2020 nyarán július 5-12 között rendezik meg, a szervezők azt ígérik, hogy idén is – csakúgy, mint az eddigi években – csodálatos táborélmények várnak a résztvevőkre. Rengeteg új és régi programmal várnak mindenkit 2020-ban is, további információkkal hamarosan jelentkeznek, addig is azt kérik: mindenki írja föl magának a dátumot, nehogy lemaradjon róla! További részletek később itt elérhetők.
Kedvcsinálónak következzék egy videó, amelyet a Kiskunhalasi Zsidó Tábor osztott meg a nyilvánossággal a tavalyi táborról:
Fájóan fiatalon távozott – Szendy Barbitól búcsúzunk
Mit jelent a „timsel”, az Édentől keletre titokzatos héber szava?
Bodrogkeresztúr és Mád: zsidó történetek és ízek a Tejjel-Mézzel első adásában
A Mazsihisz tényfeltáró bizottságot hoz létre az ügynöklisták nyilvánossága és az állambiztonsági múlt kutatására
Bodrogkeresztúr és Mád: zsidó történetek és ízek a Tejjel-Mézzel első adásában
IV. HanukaFeszt – A csoda velünk kezdődik!
A Mazsihisz tényfeltáró bizottságot hoz létre az ügynöklisták nyilvánossága és az állambiztonsági múlt kutatására
Toronyi Zsuzsa és Novák Attila az ügynökaktákat vizsgáló Mazsihisz-bizottságról