Mai születésnapos: Michael Curtiz, a Casablanca magyar-zsidó rendezője

---

A mozi kötötte össze a modern világot a mítoszok korával: ez volt a dolga: erre a feladatra jelölte ki a Jóisten azt a fiatalembert, akit Kaminer Manó néven anyakönyvezett 1886-ban, kereken 130 éve szervezetünk büszke előde, a Pesti Izraelita Hitközség. Legalábbis valószínű, hogy ő az, mert túl sokat biztosat nem tudunk születési körülményeiről. Ő maga úgy emlékezett vissza, szegény sorsú családban nőtt fel, igaz, hogy arról is maradtak fenn kósza állítások, hogy vívóként tagja lett volna az olimpiai vívócsapatnak Stockholmban, de nincs ebben semmi meglepő: hivatásos történetmesélő volt, színész és rendező, a legnagyobbak egyike. Maradjunk csak annyiban, hogy korai éveiről keveset tudunk, a továbbiak egy részét kezeljék gyanakvással.

Régies, romantikus kezdetek: megszökött egy vándorszínész társulattal, aztán rendezett a Nemzetiben, majd – és innentől felpörögnek az események – Dániába ment tanulni a diadalmas új művészetről, a filmről: rendez és színészkedik. Erdélyben, Janovics Jenő filmgyárában is megfordul, korai munkái közül csak nemrégiben, 100 év után került elő A tolonc című némafilmje a nagy Jászai Marival az egyik főszerepben – Jászainak ez az egy filmje maradt ránk. Három filmet rendezett Kolozsvárott, hogy ne unatkozzon, egy színházi szünetben 1914-ben, már ekkor számot adva emberfeletti munkabírásáról.

Aztán, rögtön ezt a gyors kitérőt követően új izgalmak következtek: ismeretes, hogy ebben az évben viszonylag váratlanul összedőlt a világ. Kitört az első világháború, amelyben minden véget ér, amely a fiatalember életét otthonossá tehette, ő maga is a frontra került.

A háború utáni idők sem kedveztek az autonóm filmművészetnek, és amikor a Kommün államosította a filmgyártást, Kaminer Manó, illetve addigra már Kertész Mihály örökre elköszönt Magyarországtól.

Körberendezte, körbetanulta a következő években Európát: egy aránylag új művészet kereste ebben az időben valaha élt legnagyobb alkotóinak egyikét. A 20’as évek közepén keresik meg Hollywoodból, ekkor indul el, a 40 felé, élete amerikai korszaka: ekkor születik Michael Curtiz, hogy naggyá tegye a Warner-fivérek stúdióját. Amikor Kertész-Curtiz elindul, már 64 film van mögötte az Atlanti-óceán innenső partján.

Édesanyját még időben ki tudja menteni a, amikor a hátrahagyott Európát elözönlik a nácik, nővére családja viszont Auschwitzba kerül és két gyermek nem is jön vissza.

Curtiz párhuzamosan gyártja a sötét kalandfilmeket, detektívtörténeteket az Európában tanult expresszionista technikával és a musicaleket is: profi technikus, ha tetszik, ha meg úgy tetszik, akkor az emberi örömek és bánatok legnagyobb ismerője Szophoklész és William Shakespeare mellett. Angolul nem tanul meg rendesen soha – amikor nincs szüksége a lovasokra, „üres lovakat” kér a kamera elé -, de a mítosz alapelvét jól ismeri: az emberi lélek mindig és mindenhol egyforma, a nagy alaptörténetek örökké érvényesek. Ennek tanúja a Casablanca, a szerelem, a bátorság és az önzetlen lemondás története egy tébolyult világ peremén, zenével, szépséggel és önfeledt mulatással Ricknél. „Nekünk mindig megmarad Párizs” – mondja Ilsének Rick. Mert vannak történetek, amelyek kívül vannak téren és időn, amelyeken a történelemnek nincs hatalma. Ez az idő és ez a tér a mítoszé: ott zajlik tovább Ilse és Rick beteljesült szerelme mindig, amikor bárki a Casablancát nézi éppen. Vagyis megállás nélkül minden pillanatban. Sam, amíg világ a világ, eljátssza újra és újra az As time goes by-t.

A világegyetem legtökéletesebb filmjének stábjában három magyar zsidó is jelen volt. Kertészen kívül ott van még a piti tolvaj Ugartét játszó nagy színész, Peter Lorre (az ő köszöntését lásd itt) és a pincér szerepében Gerő Jenő, vagyis Szőke Szakáll is – és ami a magyar szálat illeti, az állítólag cseh Victor Lazlo neve is furcsa kissé. De zsidók voltak a forgatókönyvet író Epstein-testvérek, a zenét író Max Steiner és talán még Ilse, Ingrid Bergman is valamelyest.

Curtiz még 20 évig dolgozott a Casablanca után, igazság szerint élete utolsó percéig dolgozott, több mint 100 filmet rendezett élete második, amerikai felében: ő volt a mozgókép történetének egyik legtermékenyebb rendezője: rendezte a kisgyerek Greta Garbot Svédországban, rendezte a pályakezdő Kirik Douglast, Oscar-díjas sztárok sorát fedezte fel, de ő maga csak a Casablancáért kapta meg az Oscart.

Ha valóban ő volt az a kisfiú, akit Kaminer Manóként anyakönyveztünk 1886 decemberében, akkor ma lenne 130 éves.

---