Mahlerről a Goldmarkban, avagy az „elüldözött tehetségek operaháza”

Kétszeresen is kapcsolódott az est témájához, hogy Röhrig Géza a pszichoanalízis atyjának, Sigmund Freudnak az említésével vezette be Karczag Márton előadását. Freud egyrészt személyes síkon kapcsolható ide, hiszen kezelte az akkor már Bécsben élő Gustav Mahlert; másrészt a világhírű pszichoanalitikust szóba hozta annak kapcsán is, hogy egy – Röhrig Géza által idézett – mondása szerint „a zenén nincs mit érteni”. 

A költő annyiban igazat adott Freudnak, hogy más művészeti ágakkal ellentétben a zenét valóban nehéz az értelem felől megközelíteni, hiszen érzelmeket fejez ki. 

– Van-e a zenében a moralitás? Lehet-e egy zene gonosz? Ezek nagyon nagy kérdések, amikbe a bicskám, bevallom, beletört – mondta Röhrig Géza.

Ezért arra gondolt, tette hozzá, hogy nem tart kiselőadást most a zenéről, elegendő annyit mondani: a zene közel áll a Kezdethez, a Titokhoz, és a természeténél fogva szavakkal, ésszel nehezen körülírható. „Zenészekről, művekről lehet beszélni, de egy zenemű valahogy nem adja magát a gondolkodás tárgyául. A zene mint olyan, nem nyílik meg az értelem számára, legalábbis nekem nem sikerült” – fogalmazott.

Karczag Márton előadása csaknem két óra hosszúra sikeredett, de olyan érdekes volt, hogy az ember nem is érzékelte az idő múlását. Sokat megtudtunk a mindössze 28 évesen Pestre költözött, magyarul nem tudó, akkor még teljesen ismeretlen zsidó fiatalember budapesti éveiről, legfontosabb bemutatóiról, de még többet arról a közegről, ahová érkezett. Ez éppen az az elmaradott, műveletlen, antiszemita világ egy nagy szelete lehetett, amit egy évtizeddel később Ady Endre oly szenvedélyesen ostorozott. Nem csoda, hogy az Operaházban sem bírták sokáig az akkori kor progresszív alkotói, nemhiába nevezték az intézményt az „elüldözött tehetségek operaházának”.

Karczag Márton bemutatott egy sor antiszemita karikatúrát abból az esztendőből, amikor Mahler távozni kényszerült – s erről sokat elmond, hogy a művész eredetileg 10 évre szerződött az Operaházba, amiből csak 2 és fél év lett. Az élclapok azzal támadták, hogy a zsidó testvéreinek adott Pesten színpadot, úgyhogy kampós orral és más zsidóellenes toposzokkal ruházták fel őt és művésztársait. 

De a világ természetesen nem fekete-fehér, így Karczag Márton szólt arról is: bizony éppen a zsidó Mahler volt az, aki Magyarországra hozta a nagy germán eposzok Wagner által operaszínpadra álmodott, mitikus világát, azt a hősi misztériumot, amiben később oly sok náci lelte kedvét… S ő volt az, aki Mozart egyes műveit színpadra vitte, holott a XIX. század közepén és második felében Mozart nem az a zenei szupersztár volt, amilyennek ma ismerjük; akkoriban eléggé porosnak és avíttnak találta őt a közönség. Mahler azonban bemutatta Pesten a Don Giovannit (Don Juan címmel), amivel legendát teremtett.

Remek előadás volt, hallgattuk volna még tovább, egy kis Mahler-zenével fűszerezve, de ne legyünk telhetetlenek. Inkább örüljünk annak, hogy – mint azt Röhrig Géza bejelentette – a Goldmark Club következő rendezvényeként Kertész Imre  Sorstalanság című regényének színházi adaptációja kerül színre a Goldmarkban május 6-án, szerdán este 7 órától. Ott leszünk, természetesen…

Kiemelt kép: Röhrig Géza és Karczag Márton

---