Ma van Jonatán Eibsütz rabbi járcájtja

Jonatán Eibsütz 1690-ben született Krakkóban, mélyen vallásos családban, és már gyermekkorában kitűnt hihetetlen memóriájával, valamint acvallási tudományokban mutatott, rendkívüli tehetségével. Apja – aki szintén rabbi volt – 1702-ben bekövetkezett halála után Eibsütz a Morvaországban működő, nagy tekintélyű Meir Eisenstadt rabbi jesivájába került, és mivel röviddel ezután édesanyját is elveszítette, Prága főrabbija, Jitzák Sapiro fogadta be. Eibsütz később feleségül vette a rabbi lányát, és apósának házában élt, ahol nagy szorgalommal tanulmányozta a Tórát és a Talmudot. Rövidesen kivételes tudású zsidó tudósként vált ismertté.

1711-ben, mindössze huszonegy éves korában a híres prágai jesiva vezetésével bízták meg. Kiváló tanítóként, szónokként és tudósként ekkor már szélesebb körben nevet szerzett magának. 1715-ben Prágában saját jesivát alapított. Prágai tartózkodása idején engedélyt szerzett a város püspökétől a Talmud kinyomtatására. (Ezt korábban tiltották, mert úgy vélték, hogy a Talmud keresztényellenes tanításokat tartalmaz. Az engedély feltétele az volt, hogy Eibsütz kihagyjon a kiadásból minden olyan részt, amelyet az egyház keresztényellenesnek minősített.) Nyomtatási engedélyét 1724-ben visszavonták, miután azzal vádolták meg, hogy a sabbatiánus mozgalom híve, vagyis annak a Szabbatáj Cvínek a követője, aki 1665-ben Messiásnak nyilvánította magát. Eibsütz nyilvánosan elítélte a sabbatiánus mozgalmat, és aláírta a szélhámosnak tekintett Cví követőinek kiközösítését is, a gyanúsítások azonban ennek ellenére nem szűntek meg ellene.

Eibsütz végül elhagyta Prágát, és – hogy eltávolodjék vádlóitól – megpályázta a franciaországi Metz rabbiszékét. Első próbálkozása sikertelen maradt, 1741-ben azonban Metz főrabbijává választották. Itt is szembe kellett néznie a hitközség egyes tagjainak ellenséges magatartásával, ezért 1750-ben távozott, és elfoglalta az altonai, hamburgi és wandsbeki hármas hitközség rabbiszékét.

Altonába érkezése után ismét felmerült ellene a szabbatiánusság vádja, és a vita hamarosan rendkívül élessé vált. Jacob Emden rabbi olyan amuletteket mutatott be, amelyeket állítása szerint Eibsütz beteg embereknek osztogatott, és amelyek szövegében rejtett szabbatiánus utalások és üzenetek szerepeltek. A feszültség olyannyira elmérgesedett a városban Emden rabbi és Eibsütz rabbi hívei között, hogy Emden 1751-ben távozni kényszerült. Amszterdamba ment, ahol jogi eljárást kezdeményezett Eibsütz és Altona városa ellen. A bíróság Emden javára döntött: felszólította Altona városát, hogy szüntessen be minden, Emden irányuló intézkedést, tegye lehetővé visszatérését zsinagógájába, és ne akadályozza vallási tevékenységében. Emden visszatért Altonába, a hamburgi kormányzat egyúttal elrendelte, hogy Eibsütz személyéről és amulettjeiről többé ne folytassanak nyilvános vitát.

Eibsütz háborítatkólabul töltötte életének hátralévő tíz esztendejét. A Tórát és a Talmudot tanulmányozta, miközben alapvető jelentőségű munkákat adott közre a rabbinikus irodalom és a zsidó vallásjog területén. A dán király és a hamburgi szenátus egyaránt elismerte a zsidó tudományosság szolgálatában szerzett kimagasló érdemeit, és Hamburg, Altona, valamint Wandsbek főrabbijává nevezték ki. Altonában hunyt el 1764. szeptember 18-án, a zsidó időszámítás szerint 5524. elul 21-én. Több mint negyven művet jelentetett meg; ezek közül számos ma is hozzáférhető, és zsidó tudósok mindmáig rendszeresen hivatkoznak rájuk.

(A Jewish Virtual Library szócikke alapján)

---