Betöltés...
  /  

Ma 50 éve halt meg Zukor Adolf, aki nélkül ma Hollywood nem létezne

Miközben Európában már dúlt az I. világháború, a messzi tengerentúlon, Los Angeles akkor még ismeretlen és olcsó külvárosában, Hollywoodban az akkor 40 éves Adolph Zukor kibérelt egy narancsfarmot, ahol berendezte az első filmstúdióját. A következő évtizedekben Hollywood és Adolph Zukor neve világszerte fogalommá vált. Ki gondolta volna ezt arról a szegény, korán elárvult zsidó fiúról, aki Cukor Adolfként született Ricsén, és kamaszként még egy abaújszántói szatócsboltban volt kereskedőinas? A világhírű filmmágnás ma éppen 50 éve, 1976. június 10-én halt meg 103 éves korában – életműve azonban halhatatlan.

Az ország északkeleti régiója ma is a legszegényebb térségek egyike, de ugyanígy volt ez a XIX. század második felében is, ahol a gazdasági és kereskedelmi élet csak akkor lendült fel, amikor sok-sok zsidó család iparkodott megélhetést találni a távoli végeken. Innen, erről a szegény vidékről, közelebbről Ricséről származott el az 1873-ban született Cukor Adolf, aki 4 polgárit végzett Mátészalkán, majd Abaújszántón lett kereskedőinas egy vegyeskereskedésben.

Zukor fiatalon

Habár sok megemlékezés azt helyezi a fókuszba, hogy Cukor Adolfnak még érettségije sem volt, hanem csak 4 polgárit végzett (azaz 14 éves koráig járt iskolába), azt nem árt tudni: a 4 osztályos polgári iskola követelményrendszere és tananyaga a mai általános iskola felső tagozatához képest mélyebb és gyakorlatiasabb volt. (Az elemi – a mai általános – iskola akkoriban nem 8, hanem csak 6 osztályos volt, és a 4. osztályban át lehetett átjelentkezni egy 4 osztályos polgáriba vagy egy 8 osztályos gimnáziumba.) A négy éves polgári iskolában a diákok nemcsak természettudományokat, idegen nyelvet, történelmet és fogalmazást tanultak, hanem gazdasági és jogi alapismereteket, azaz könyvvitelt és ügyviteli ismereteket is. Ez a magyarázata annak, hogy Cukor Adolf elméletileg felkészült volt a gazdasági pályára, ma úgy mondanánk: a vállalkozói létre.

Igazi „self-made man” volt: miután 1891-ben az Államokba érkezett, először kárpitosműhelyben, majd egy szőrmekereskedésben dolgozott, ám 1893-ban, életében először látott egy mozgóképet, ami örökre megváltoztatta az életét: tudta, hogy a filmiparban fogja megcsinálni a szerencséjét.

1904-ben betársult egy vállalkozásba, ahol háromperces kisfilmeket lehetett megnézni, majd a később szintén világhírűvé lett producerrel, Marcus Loew-vel (aki a Metro-Goldwyn-Mayer egyik alapítója volt) egész hálózatot épített ki a kezdetleges „mozikból”. Amikor elegendő tőkéje összegyűlt, Zukor megvásárolta a főszereplésével készült Erzsébet királynő című francia film forgalmazási jogát, és hatalmas összeget kaszált. 1912-ben alapította meg első produceri cégét és 1914-ben a vállalkozása már évi 30 filmet forgatott, és épített egy saját, 3500 személyes mozit. A következő évben a Los Angeles határában lévő Hollywoodban kibérelte egy narancsültetvény gazdasági épületeit, ahol stúdiót rendezett be. Hamarosan már olyan színészekkel dolgotott, mint Rudolph Valentino vagy Gary Cooper. A többi már filmtörténet…

Az idős Zukor Barbra Streisanddal

Zukor cégeinek legnagyobb történelmi jelentőségű sikerei a Queen Elizabeth (1912), a The Covered Wagon (1923), a The Ten Commandments (1923) és a Wings (1927), amelyek nemcsak bevételi, hanem filmtörténeti mérföldkövek is voltak. Ugyanakkor anyagi sikereinek titka nemcsak a filmjei voltak, hanem az a sztárrendszer, amit kiépített, az általa leszerződtetett sztéroknak ugyanis nem volt szabad más produkciókban szerepet vállalniuk.

Szerződtette többek között Mary Pickfordot (vele beszélget a fönti felvételen), Douglas Fairbankst, Gloria Swansont, és az ő filmjeik rendszeresen kasszasikert hoztak a Paramountnak. Igaz, Zukor anyagi hasznot szerzett abból is, hogy egy-egy filmre „kölcsönadta” egy-egy sztárját valamelyik más produkciós cégnek, és részesesedést kapott a haszonból.

Ez a szobor Zukor ajándéka Ricse községnek

1949-ben életművéért Oscar-díjat kapott. Századik születésnapját világraszóló külsőségek között ünnepelték meg. 1976. június 10-én, 103 éves korában halt meg Los Angelesben, és a New York-i Hastings-on-Hudson zsidó temetőjében nyugszik. Emlékét Mátészalkán, ahol iskoláit végezte, a róla elnevezett mozi őrzi (Zukor Adolf Filmszínház), a szülőfalujában, Ricsén pedig ma is áll az a szobor, amelyet ő adományozott a településnek.

Legyen áldott az emléke!


Témák:
Ezek is érdekelhetnek