Ma 10 éve halt meg Ligeti György, a magyar komolyzene „világklasszisa”

– Ligeti György az a zeneszerző, aki sosem írt két egyforma darabot, sosem ismételte önmagát; ha foglalkoztatta egy ötlet, azt többféle módon valósította meg, mindegyik kompozíciójával továbblépett egy már kikísérletezett jelenséget továbbgondolva – írja Várkonyi tanár úr a blogjában a magyar elektronikus és komolyzene egyik legnagyobb alakjáról. Apai ágon Auer Lipót hegedűművész leszármazottja és közeli rokona volt Heller Ágnes is. Ligeti György édesapja, Auer Sándor banktisztviselő a feleségével, Somogyi Ilonával költözött az erdélyi Dicsőszentmártonba, majd onnan Kolozsvárra, ahol bankigazgató lett. Így lett a budapesti zsidó családból „erdélyi család”, ami fontos volt Ligeti későbbi pályája során is, hiszen megismerkedhetett az ottani népzenével is.

Ismét az említett blogot idézve: „Ligeti fiatalon a népzene és a Bartók-féle avantgárd stílus keverékeként jellemezhetők; írt kórusműveket, népi tánc-feldolgozásokat, vonósnégyest, vonószenekari darabokat, zongoradarabokat, az 1950-es évek elején azonban már egyéni hangzású-hangvételű, a korabeli Magyarország zenei trendjeihez képest különc és besorolhatatlan alkotásokkal jelentkezett. Emigrációját követően belevetette magát a nyugat-európai kortárs zene friss áramlatába, de végül ez csupán epizód lett életében. Az 1960-as években az általa mikropolifóniának nevezett zenei ötlet foglalkoztatta és dolgozta ki többféle módon”.

A mikropolifónia valóban Ligeti György szóleleménye, a Wikipédia szócikke szerint „az a zenei szerkesztésmód, melyben a szólamok ritmikailag-metrikailag függetlenek, de nem önállóak, ugyanis az elemi események (új hang indítása) között esetleg kevesebb idő telik el, mint amennyit az emberi fül még meg tud különböztetni, azaz diszkrét események a folytonos változás illúzióját keltik (ahogy a mozgókép is technikailag pusztán sűrűn váltott állóképek sorozata)”.

Ligeti György nem „szakbarbár” volt a komolyzenében, hanem nyitott volt a társművészetekre is, fontos példa erre, hogy Weöres Sándor volt a kedvenc költője, akinek több versét megzenésítette. De érdekelte például az afrikai zene éppen úgy, mint a matematika. 

S ha már a Le grand macabre-ot említettük, ebben az ügyben egy jelentős szakportál, az Operaportál.hu soraihoz kell fordulnunk: „Ha valaki nagyon idegenkedik a múlt század második felének avantgarde zenéjétől, el kell őt vinni Ligeti György Le grand macabre című operájára”. Mint írják: ez egy sajátos hangvételű, formabontó, „ligetis” anti-anti-opera jött létre, a huszadik századi avantgarde olyan zenei terméke, amelyben keveredik a tradicionális és a modern, a dráma és a líra, a komolyság és a (fekete) humor.

Ma tíz éve halt meg, ebből az alkalomból hallgassák meg a leghíresebb szerzeményeit – emlékezzünk rá a saját hangjaival…

Emlékéből fakadjon áldás!

Fotó: MTI / EPA

---