Levendula nap és kertbemutató lesz a szegedi zsinagógában
Van még rá idő, hogy megtervezzék (vagy újratervezzék) a június 21-i (vasárnapi) programjukat, hiszen azon a vasárnapon a szegedi zsinagóga különleges rendezvénnyel várja az érdeklődőket: lesz kertbemutató, levendulavásár és több más változatos szabadtéri esemény, gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt.

Minden korosztály számára érdekes előadásokkal, bemutatókkal és gyermekprogramokkal várják az érdeklődőket a szegedi zsinagógába június 21-én, vasárnap délelőtt 10 órától, a Jósika u. 10. szám alá.
A nap folyamán – 10 és 18 óra között – lesznek kézműves foglalkozások gyerekeknek, továbbá a zsinagóga parkjában levendula bemutatón vehetünk részt, a kirakodóvásárban pedig kézműves és levendulás termékeket vásárolhatunk.
Az esemény Facebook-oldala ide kattintva elérhető. A rendezvény látogatása nem igényel előzetes regisztrációt, 10 és 18 óra között szabadon látogatható.
Programok:
10 óra: Megnyitó
11 óra: Csanádi László orgonaművész bemutatója
12-15 óra: Kérdezd a rabbit! (Aki válaszol: Kendrusz Attila, a szegedi közösség rabbijelöltje)
12-17 óra: Félóránként induló látogatás a zsinagógában.
Mit jelent a „timsel”, az Édentől keletre titokzatos héber szava?
Bodrogkeresztúr és Mád: zsidó történetek és ízek a Tejjel-Mézzel első adásában
Fájóan fiatalon távozott – Szendy Barbitól búcsúzunk
A Mazsihisz tényfeltáró bizottságot hoz létre az ügynöklisták nyilvánossága és az állambiztonsági múlt kutatására
IV. HanukaFeszt – A csoda velünk kezdődik!
Bodrogkeresztúr és Mád: zsidó történetek és ízek a Tejjel-Mézzel első adásában
Új fejezet a magyar holokauszt-kutatásban: Megalakult a kutatók szakmai egyesülete
A Mazsihisz tényfeltáró bizottságot hoz létre az ügynöklisták nyilvánossága és az állambiztonsági múlt kutatására