Letaglózó hír Izraelnek és a világnak: Moszkva szuperszonikus robotrepülőgépekkel segíti Iránt
Oroszország magasan fejlett technológiájú szuperszonikus manőverező robotrepülőgépek kifejlesztéséhez nyújt segítséget Iránnak a Financial Times szerdai feltáró riportja szerint. Egy szakértő elmondta: „stratégiailag rendkívül érzékeny” orosz technológia átadásáról van szó, amelyre Irán már évtizedek óta igyekszik szert tenni.
A londoni üzleti napilap szerdai beszámolója szerint a C430L kódnév alatt zajló, évek óta folyó programban Oroszország legtapasztaltabb rakétafejlesztési szakértői vesznek részt, akik segítenek Iránnak olyan új fegyverkategória kidolgozásában, amely akár a Közel-Keleten tevékenykedő amerikai repülőgép-hordozókra és más hadihajókra is veszélyt jelenthet. A Financial Times oknyomozó vizsgálata által feltárt együttműködés a lap szerint 2023-ban indult, és az Irán ellen februárban kezdődött amerikai-izraeli hadműveletek idején is zajlott.
A C430L program elsődleges célja egy olyan torlósugaras (ramjet) technológiájú hajtómű kifejlesztése, amely lehetővé teszi az ezzel felszerelt manőverező robotrepülőgépek számára a hangsebesség többszörösének elérését – áll a Financial Times írásában. A lapnak nyilatkozó katonai szakértők szerint szinte biztosra vehető, hogy a technológiát hajók és szárazföldi célpontok ellen bevethető robotrepülőgépekben kívánják használni.
Fabian Hinz, a Conflict Armament Research nevű brit fegyverzettechnológiai figyelőszolgálat szakértője a Financial Timesnak elmondta: olyan „stratégiailag rendkívül érzékeny” orosz technológia átadásáról van szó, amelyre Irán már évtizedek óta igyekszik szert tenni. Szerinte egy ilyen programhoz Oroszországban a legmagasabb szintű politikai jóváhagyásra van szükség.
(MTI)
A szuperszonikus robotrepülőgép egy olyan önvezető, pilóta nélküli harci eszköz, amely a hangsebességnél gyorsabban repül a pontosan meghatározott célpont felé. Gyorsabb a hangnál, ez óránkénti 2400–4800 kilométeres sebességet jelent. Saját sugárhajtóművel rendelkezik, és a repülőgépekhez hasonlóan szárnyak biztosítják számára a felhajtóerőt. Beépített navigációs rendszerek (például GPS vagy radaros térképkövetés) vezérlik az útvonalát. Óriási sebessége miatt a légvédelemnek csak másodpercei maradnak az észlelésére és megsemmisítésére. Gyakran a felszínhez közel repül, így a terep akadályai elrejtik a hagyományos radarok elől.
Képünk illusztráció, nem a szóban forgó orosz harci eszközt ábrázolja
Kicsoda az ember? Meghalt Hankiss Ágnes
Mi van, ha magunkon nevetünk? – Réz András az UNSEREINER-ről