Közlemény a Horthy-megemlékezés kapcsán
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) változatlanul fenntartja az 1993 szeptemberében közzétett álláspontját, mely szerint Horthy Miklós magyarországi újratemetése kizárólag családi eseményként volt elfogadható, annak minden politikai, közösségi befogadása és ezáltal a volt kormányzó kritikátlan dicsőítése történelemhamisítást jelent.
A Mazsihisz felhívására az 1993. szeptember 3-án tartott csendes megemlékezésen – az akkor még nagy számban közöttünk élő – holokauszttúlélők százai vettek részt, hogy ily módon emlékezzenek a meggyilkoltakra és emlékeztessenek arra a szerepre, amelyet a kormányzó vezette magyar hatóságok játszottak a több százezer mártír megsemmisítésében.
Horthy Miklós kormányzó pozitív vonásainak kiemelése mellett annak elhallgatása, hogy tömeggyilkosságok közvetlen résztvevőjévé vált és így felelősség terheli a magyarság több mint 6 százalékának elpusztításáért, a történelem meghamisítását jelenti és a meggyilkolt áldozatok emlékének semmibe vételét.
Ahogy azt már 1993-ban is hangsúlyoztuk: akik harsányan ünneplik Horthy Miklóst, nem egyszerűen a kormányzó személyét kívánják tisztára mosni, hanem az egész Horthy-korszakot. Annak csak egyes pozitívumait emelik ki, viszont szándékosan elfeledtetni igyekeznek a zsidóellenes intézkedések sorozatát, az ártatlan százezrek deportálását, a magyar zsidóság elpusztításában játszott állami szerepet.
A történelmet nem lehet megváltoztatni, de a valóság elhallgatása, a tömeggyilkosok méltatása elfogadhatatlan.
Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz)
Kicsoda az ember? Meghalt Hankiss Ágnes
Mi van, ha magunkon nevetünk? – Réz András az UNSEREINER-ről
28. Zsidó Kulturális Fesztivál: elindult a jegyértékesítés a Dohány utcai zsinagóga programjaira
Megalakult a Magyar Holokausztkutatók Hálózata Egyesület
Jom kipur – A zsidó naptár egyik legszentebb napja
Lior Raz Budapesten: a Fauda sztárjával találkozhat a közönség
Zsidó vallásjog és állami jog: az élet védelme és a döntés szabadsága – a Mazsihisz állásfoglalása
Péntek este a szombattal együtt köszönt be Szukot, a sátrak ünnepe