Jonathan Sacks: Három találkozás az alázatos nagysággal

Az ÉKEV hetiszakasz kapcsán megosztunk önökkel három történetet Jonathan Sacks főrabbitól, aki három rendkívüli emberrel való találkozását örökítette meg számunkra. Ezek az emberek – közülük ketten nem zsidók – úgy éltek, ahogyan az Örökkévaló Mózes által tanította: midőn eszel és jóllakol, jó házakat építesz és laksz bennük, midőn marhád, juhod sokasodik, midőn ezüstöd és aranyad szaporodik és minden, ami a tied, gyarapodik, akkor nehogy fennhéjázó legyen szíved…

Megjelent: 2026. július 31. 10:18 / Frissítve 2026. július 31. 10:38

„A főrabbi tisztség egyik sajátos velejárója, hogy az ember olyan embereket is megismerhet, akikkel máskülönben aligha találkozna. Három olyan pillanatot szeretnék felidézni, amelyek mély benyomást tettek rám.

Elaine-nel [a főrabbi felesége] időről időre vacsorát adunk, amelyre nemcsak közösségünk tagjait, hanem nem zsidókat is meghívunk. Az est végén a meghívottak rendszerint köszönetet mondanak a házigazdáknak. Mindössze egyetlen alkalommal történt meg, hogy az egyik vendég nemcsak nekünk mondott köszönetet, hanem engedélyt kért arra is, hogy bemehessen a konyhába, és személyesen köszönetet mondjon azoknak, akik elkészítették és felszolgálták a vacsorát. A figyelmesség és az emberi érzékenység szép megnyilvánulása volt ez, de legalább ennyire figyelemre méltó, hogy ki volt ő: nem más, mint John Major, Nagy-Britannia egykori miniszterelnöke.

A nagyság: alázat.

Nagy-Britannia legrégebbi zsinagógája, a Bevis Marks zsinagóga London üzleti negyedének, a Citynek a szívében áll. Az 1701-ben emelt épület volt London első eleve zsinagógának tervezett és épített imaháza. (…) A zsinagóga fennállásának háromszázadik évfordulóján, 2001-ben Károly herceg [ma: III. Károly király] is részt vett az ünnepi istentiszteleten. Találkozott közösségünk tagjaival, az angliai zsidóság vezetőivel, és különösen nagy hatást tett rám, hogy éppoly hosszasan beszélgetett a biztonsági szolgálatot ellátó fiatalokkal, mint a brit zsidó közélet legtekintélyesebb személyiségeivel. Közösségi rendezvényeinket biztonsági okokból önkéntesek biztosítják, akik mellett az emberek gyakran úgy mennek el, mintha ők ott sem volnának. Károly herceg azonban észrevette őket, és éreztette velük, hogy ezen a fényes ünnepségen éppolyan fontosak, mint bárki más.

A nagyság: alázat.

Sarah Levene – nem ez volt a valódi neve – tragikusan fiatalon halt meg. Isten rendkívüli sikerekkel áldotta meg őt és férjét, hatalmas vagyonra tettek szert, pénzüket azonban nem önmagukra költötték. Páratlan bőkezűséggel adtak cödakát zsidóknak és nem zsidóknak, Nagy-Britanniában és Izraelben, de másutt is. A mai kor legjelentősebb jótevői voltak. Sarah halálát mélyen meggyászolták egy híres izraeli szálloda pincérei és felszolgálónői. Kiderült, hogy Sarah és férje gyakran szálltak meg ebben a hotelben, és idővel az asszony valamennyi dolgozót személyesen megismerte. Tudta, honnan érkeztek, milyen körülmények között élnek, milyen nehézségekkel, gondokkal küzdenek. Nemcsak a személyzet nevét tudta, hanem a házastársaik és gyermekeik nevét is, és bármelyiküknek segítségre volt szüksége, Sarah gondoskodott róluk – csendben, feltűnés nélkül. Bárhová ment, mindenütt így viselkedett.