Jesse Eisenberg: „Zsidó humoron nőttem fel”
Jesse Eisenberg amerikai színész, forgatókönyvíró és rendező egy friss interjúban beszélt arról, milyen szerepet játszik életében zsidó identitása. A Social Network – A közösségi háló és a Szemfényvesztők-filmek sztárja elmondta: számára zsidónak lenni mindig pozitív tapasztalatot jelentett.
Eisenberg a csehországi Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon adott interjút a Ynetnek. A fesztivál 60. kiadásán a színész-rendező a fesztivál Elnöki Díját vehette át a filmművészethez való hozzájárulásáért.
„Zsidóként csak pozitív tapasztalataim voltak” – mondta. Hozzátette ugyanakkor, tisztában van vele, hogy saját élménye korántsem általánosítható.
„Tudom, hogy az én tapasztalatom valószínűleg nem mindenkié, és mások nevében nem is beszélhetek. Soha nem éltem át olyasmit, ami miatt úgy éreztem volna, hogy félnem kellene a saját identitásom miatt.”
Eisenberg szerint zsidó háttere első szerepeinek megszerzésében is segítette. Mint fogalmazott, tudja, hogy ebből a szempontból kivételes helyzetben van.
„Nagyon-nagyon szokatlan életet élek, és ebből a szempontból valóban kisebbségben vagyok: számomra zsidónak lenni mindig pozitív dolgot jelentett. Zsidó humoron nőttem fel, időnként zsidó szereplőket alakítottam, és kaptam néhány jó szerepet.”
Eisenberg egyik legismertebb alakításában Mark Zuckerberget, a Facebook zsidó származású alapítóját játszotta David Fincher 2010-es Social Network – A közösségi háló című filmjében. A szerep Eisenberget a hollywoodi élvonalba emelte, és Oscar-jelölést is hozott számára.
Zsidó öröksége íróként és rendezőként is hangsúlyosan megjelenik munkáiban. A 2024-ben bemutatott Rokonszenvedés (A Real Pain) című film forgatókönyvét ő írta, a filmet ő rendezte, emellett az egyik főszerepet is eljátszotta.
A történet két amerikai zsidó unokatestvérről szól, akik Lengyelországba utaznak, hogy elhunyt nagymamájuk emléke előtt tisztelegjenek, miközben saját családi múltjukkal is szembenéznek. Útjuk során felkeresik többek között Lublin régi zsidó temetőjét és a majdaneki koncentrációs tábor emlékhelyét.
A film egyszerre humorral és fájdalommal beszél a zsidó örökségről, a családi emlékezetről, valamint arról, hogyan viszonyulnak a holokauszt örökségéhez a későbbi nemzedékek. Az interjúból is kiderül: Eisenberg számára mindez mélyen személyes. Alkotói világát saját kulturális közege, családi öröksége és az a zsidó humor formálja, amely gyerekkora óta természetes része az életének.
A The Jewish Chronicle cikke alapán Rubin Eszter fordítása
Kicsoda az ember? Meghalt Hankiss Ágnes
Mi van, ha magunkon nevetünk? – Réz András az UNSEREINER-ről