Jerikóval szemben, a Jordán mellett – jó szombatot!

A címben idézett szavakkal ér véget Mózes negyedik könyve, ez a sok csodával és még több tragédiával átszőtt, furcsa, rejtélyes szöveg. Rejtélyes, mert látszólag jelentéktelen dolgokat is kiemel a szent hazája felé tartó zsidó nép vándorlásából. Megtudjuk ugyan a táborhelyeik nevét, de a könyv mélyen hallgat arról, hogy évtizedeken át vajon mi történt a sivatagi halálra ítélt nemzedékkel.

És most, a Mátot-Mászé páros hetiszakasz végén a szabadságban született, teljes egészében megújult nép megtorpan Jerikóval szemben, a Jordán mellett, hogy meginduljon a megszentelt föld elfoglalására, és beteljesítse egyik üdvtörténeti küldetését. A kivonulás hosszú, küzdelmes fejezete ezzel a gyönyörű, megindító pillanattal ér véget, most becsukódik a szent könyv, hogy kinyíljon egy másik, és e kettő metszéspontja egyszerre befejezés és újrakezdés, halál és születés, vég és kezdet, pusztulás és megújulás.

Mélyen szimbolikusak azok a mozdulatok, amelyekkel a holnapi istentiszteleten a bimánál álló hittestvéreink tovább forgatják majd a Tóra-tekercset: azt jelzik, hogy az életet mozgásban kell tartanunk folyamatosan és örökké. A tekercset nekünk kell mozgásban tartanunk, egyenként, személyenként, közösségként, népként és nemzetként. A „szent nemzet, a papok királysága”, a zsidóság nem állhat meg soha, legfeljebb csak megtorpanhat egy pillanatra, hiszen győznie kell: meg kell őriznie saját magát elsősorban nemcsak a maga, hanem a világ boldogulására.

Egyedülálló a zsidóság küldetése: a világ jobbítására választotta ki az Örökkévaló. Nem vallhatunk kudarcot.

De miért hangsúlyozza a szöveg, hogy a nép éppen a Jordán mellett áll? Annyi nem lett volna elegendő, hogy a honfoglalók Jerikó falait fürkészik? Nem. Azért nem, mert a folyó ad vizet, azaz szellemi értelemben véve életet és erőt a folytatáshoz. És ennek a képnek a mi saját életünkre nézve is jelentése, jelentősége van. Napjainkban, a 2020-as években, a világ által újra halállal fenyegetett Izrael számára remény és vigasz, hogy csak a saját „folyónkból”, másképpen szólva csak a saját történelmünkből, hagyományainkból, bölcseink tanításaiból, a Tóránkból meríthetünk erőt, semmi másból. A pusztító, idegen tűz felett csak a mi élő, éltető forrásunk vize arathat győzelmet.

Ma, amikor a világban újra fellángoltak azok a tüzek, amelyekkel a zsidó népre és szent földjére pusztulást akarnak hozni, gondoljunk Mózes negyedik könyvének utolsó szavaira. Mi mindannyian mindenkor Jerikóval szemben, a Jordán mellett állunk, és velünk van az Örökkévaló.

Jó szombatot!

---

Kapcsolódó hetiszakaszok

---