Így tanít héber szlenget Gal Gadot
A Vanity Fair magazin azzal a remek ötlettel rukkolt elő, hogy hírességeket kér föl a világ minden tájáról a saját nyelvük sűrűn használt kifejezéseinek bemutatására. Ebből a videóból kiderül, hogy milyen jó hébertanár válna Gal Gadot színésznőből!
Az 1985-ben született Gal Gadot 2004-ben, alig 19 évesen lett ismert Izraelben, amikor megnyerte az országos szépségversenyt. Hamarosan kiderült azonban róla, hogy nem egy üresfejű szépség, hanem a XXI. századi okos, erős, energikus nő archetípusának megtestesítője. Két évet szolgált a seregben, jogot és nemzetközi kapcsolatokat tanult, modellkedett és filmes karriert épített. Pár éve egy izraeli lap a világ 50 legtehetségesebb, legintelligensebb, legviccesebb és legvonzóbb zsidó nőjévé választotta, két éve pedig felkerült a Time világlistájára a föld száz legbefolyásosabb embere közé. Az alábbi, tegnap közzétett videóból kiderül, hogy Gal Gadot hébertanárként is intelligens, tehetséges, vicces és vonzó volna. Nézzék csak:
Mit jelent a „timsel”, az Édentől keletre titokzatos héber szava?
Bodrogkeresztúr és Mád: zsidó történetek és ízek a Tejjel-Mézzel első adásában
Fájóan fiatalon távozott – Szendy Barbitól búcsúzunk
A Mazsihisz tényfeltáró bizottságot hoz létre az ügynöklisták nyilvánossága és az állambiztonsági múlt kutatására
IV. HanukaFeszt – A csoda velünk kezdődik!
Bodrogkeresztúr és Mád: zsidó történetek és ízek a Tejjel-Mézzel első adásában
Új fejezet a magyar holokauszt-kutatásban: Megalakult a kutatók szakmai egyesülete
A Mazsihisz tényfeltáró bizottságot hoz létre az ügynöklisták nyilvánossága és az állambiztonsági múlt kutatására