Huszadik alkalommal szerveztek zsidó kulturális fesztivált Szegeden
– Májustól egészen október végéig sokszínű programokkal várják a közönséget a XX. Szegedi Zsidó Kulturális Fesztiválon – közölte Adonyi Gábor, az Alapítvány a Szegedi Zsinagógáért kuratóriumi elnöke. A programokat bemutató tegnaoi sajtótájékoztatón elmondta: a pandémiát követően a korábban még csak az őszi hónapokban megszervezett fesztivál mostanra szinte egész évesre bővült.
– A Baumhorn Lipót tervezte, idén 123 éves Új Zsinagóga a város legismertebb műemlékei közé tartozik, a Szegedre érkező turisták egyik fontos célpontja. A fesztivál egyik célja, hogy a szegediek is megismerjék – akár egy rendezvény keretében – a maga nemében páratlan épületet – közölte Adonyi Gábor.
Rendszeresen szerveznek az épületet bejáró sétákat, melyek közül többhöz is kapcsolódik a Löw Immánuel elképzelései alapján kialakított biblikus kertet, a Régi Zsinagógát vagy a Zsidó Hitközség Székházát – melyet szintén Baumhorn Lipót tervezett – bemutató esemény – tette hozzá Adonyi Gábor, aki kiemelte a júliusi és augusztusi éjszakai rendezvényeket, hiszen az épület akkor nyújtja a legérdekesebb, legvarázslatosabb látványt.
Hagyományosan a fesztivál egyik nyitóeseménye a Szegedi Szimfonikus Zenekar hangversenye. Május 31-én a koncerten Felix Mendelssohn és Benjamin Britten művei csendülnek föl Gyüdi Sándor vezényletével.
Nyáron és ősszel többször is rendeznek orgonahangversenyeket a zsinagógában. Június elején nemzetközi orgonaversenyt tartanak, koncertezik itt majd Csanádi László, Bednarik Anasztázia, Rákász Gergely, Kuzma Levente tanítványaival és Pócsai György, a zsinagóga orgonistája.
Néhány éve a zsinagóga hátsó részében kiállítóteret alakítottak ki, amely már folyamatosan képzőművészeti, történeti tárlatoknak ad helyet. Júliusban a Régi és az Új Zsinagógát, augusztusban a Kauffmann-hagyatékot bemutató kiállítás nyílik itt.
A kuratóriumi elnök a zenei rendezvények közül kiemelte a Müncheni Zsidó Kamarazenekar június 10-i Bella Italia című koncertjét, melyen Chen Reiss szegedi gyökerekkel rendelkező izraeli szoprán is föllép. Október közepén kétnapos konferenciát rendeznek, melyen az Alapítvány a Szegedi Zsinagógáért 1973-as létrehozója, Váradi F. Péter életét és munkásságát ismerhetik meg az érdeklődők. A szegedi születésű, holokauszttúlélő mérnök ötletén alapul a napelemek földi felhasználása – mondta Adonyi Gábor.
(MTI)
Kiemelt kép: a szegedi Új Zsinagóga kupolája belülről. Fotó: Mazsihisz.hu
Kicsoda az ember? Meghalt Hankiss Ágnes
28. Zsidó Kulturális Fesztivál: elindult a jegyértékesítés a Dohány utcai zsinagóga programjaira