Holnap lesz Kálmán Kálmán temetése
Mint tegnap beszámoltunk róla: életének 76. évében elhunyt Kálmán Kálmán, a Bét Jehuda közösség elöljárósági tagja, a Dohány Utcai Zsinagóga Alapítvány és a Dohány utcai Zsinagóga Körzet volt elnöke. Mint megtudtuk, a temetése holnap lesz az óbudai zsidó temetőben. Fakadjon áldás emlékéből!
Kálmán Kálmán építészmérnök, az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetemen (OR-ZSE) működő Bét Jehuda közösség elöljárósági tagjának temetése április 15-én, pénteken délelőtt fél 12-kor lesz az óbudai zsidó temetőben (Budapest, Bécsi út 369.).
Az ő nevéhez fűződik a Dohány utcai zsinagóga felújításának kivitelezése, valamint az OR-ZSE konyha terveinek elkészítése. Kálmán Kálmán vallásos zsidó emberként életét és hivatását a zsidóság szolgálatának szentelte, s aktívan kivette részét a magyar zsidó közösségi életből.
Legyen neki könnyű a föld!
Mit jelent a „timsel”, az Édentől keletre titokzatos héber szava?
Bodrogkeresztúr és Mád: zsidó történetek és ízek a Tejjel-Mézzel első adásában
Fájóan fiatalon távozott – Szendy Barbitól búcsúzunk
A Mazsihisz tényfeltáró bizottságot hoz létre az ügynöklisták nyilvánossága és az állambiztonsági múlt kutatására
IV. HanukaFeszt – A csoda velünk kezdődik!
Bodrogkeresztúr és Mád: zsidó történetek és ízek a Tejjel-Mézzel első adásában
Új fejezet a magyar holokauszt-kutatásban: Megalakult a kutatók szakmai egyesülete
A Mazsihisz tényfeltáró bizottságot hoz létre az ügynöklisták nyilvánossága és az állambiztonsági múlt kutatására