Támuz 15: Ma van a nagy Háim ben Attar rabbi halálának évfordulója

2020. Július 07. / 10:12


Támuz 15: Ma van a nagy Háim ben Attar rabbi halálának évfordulója

Ma, Támuz hónap 15-én hunyt el a zsidóság nagy talmudista bölcse, Háim ben Attar rabbi (חיים בן משה בן עטר), az Or háHáim című kommentárgyűjtemény szerzője. A marokkói Saléban született 1696-ban, és Jeruzsálemben halt meg 1743-ban. Az Olajfák hegyén  temették el. A hagyomány szerint tőle ered az a szokás, hogy a Jeruzsálembe látogatók leveleket, kéréseket helyeznek a Falba.


Háim ben Attar (Ḥajim Mose ben Haim ben Attar, 1696-1743) Marokkóban élve ezüstművesként kereste a kenyerét, de csak akkor dolgozott, amikor az utolsó fillérje is elfogyott, az ideje java részét ugyanis a Tóra és más zsidó iratok tanulmányozásával töltötte. Kommentárgyűjteményét Or háHáim néven ismerjük, és több legenda fűződik hozzá. Marokkó királya egyszer állítólag oroszlánok közé vetette a tudós rabbit, de a bölcs embert az oroszlánok nem bántották, hanem tisztelettel gyűltek köréje, mert – a legenda szerint – Háim ben Attar előzőleg az imasáljába rejtette az Or háHáimot. (A művet olyannyira azonosították vele, hogy őt magát is gyakran így hívják.)

Tőle eredeztethető az a szokás, hogy a zsidók kis levélkéket helyeznek a Fal réseibe Jeruzsálemben, ugyanis a rabbi egy Hida nevű tanítványának, aki a szent városba készült, azt tanácsolta, hogy dugjon egy írást a Falba, és akkor kérése meghallgatásra talál. 

(Fotó: a rabbi sírja az Olajfák hegyén)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó világ
15 legtöbbet instázott zsinagóga
2020. Június 29. / 11:54

15 legtöbbet instázott zsinagóga

Zsidó világ
Felújítják és bővítik a velencei Zsidó Múzeumot

Kommentek