Régészeti szenzáció: 3100 éves leleten a bibliai Gedeon neve

2021. Július 13. / 10:40


Régészeti szenzáció: 3100 éves leleten a bibliai Gedeon neve

A Biblia szerint „Jerubbaál” a karizmatikus zsidó bíró, Gedeon egyik korabeli neve volt. Erről a névről eddig a Biblián kívül nem ismertek a tudósok más utalást, most azonban Izrael déli részén, az ősi Kirját Gát település mellett egy ásatáson olyan cserépfeliratot találtak, amelyre 3100 évvel ezelőtt ezt a nevet írták. 


A leletet az Izraeli Régészeti Hatóság hitelesítette. Jelentőségét a különleges felirat mellett a kora adja, ugyanis eddig nagyon kevés olyan tárgy került elő, amely a zsidó történelemnek ebből a korai korszakából származik. A bírák kora az Egyiptomból történt exodus és a zsidó honfoglalás utáni mintegy 400 évet öleli fel, amelyet a Saul, majd Dávid király által alapított monarchia váltott fel – írja a Jerusalem Postra hivatkozva a Hetek.

A jeruzsálemi Héber Egyetem régész professzora, Joszef Garfinkel szerint a lelet nem bizonyítja önmagában azt, hogy a biblia Gedeon tulajdona lett volna a feliratot tartalmazó korsó, azonban a felfedezés helye, és a pontos kormeghatározás miatt ezt nem lehet kizárni.

„Azt viszont kijelenthetjük, hogy egy újabb olyan leletre bukkantunk, amely megerősíti a biblia szöveg történelmi realitását” – mondta az izraeli tudós, aki megemlítette, hogy a közelmúltban hasonló jelentőségű felfedezés volt, amikor megtalálták egy Dávid király korabeli ásatási rétegben Saul fiának, Ishbaálnak (Isbósetnek) a nevét, amelyet eddig szintén csak a Bibliából ismertünk.

A teljes cikk itt olvasható.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek