OR-ZSE tanévnyitó: Az érvelés és vita szükséges a szellemi fejlődéshez

2023. Szeptember 06. / 19:39


OR-ZSE tanévnyitó: Az érvelés és vita szükséges a szellemi fejlődéshez

A hétfői ünnepélyes tanévnyitó után a héten már megkezdődött az oktatás az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetemen (OR-ZSE). A rendezvényen dr. Balázs Gábor általános rektorhelyettes (címlapképünkön) köszöntötte a megjelenteket, szólt a hallgatósághoz dr. Grósz Andor, a Mazsihisz elnöke, dr. Gábor György, a doktori iskola vezetője, valamint – a kormány képviseletében – Szalay-Bobrovniczky Vince helyettes államtitkár.

– Mindannyiunk közös álma és törekvése, hogy a Mazsihisz fenntartásában működő OR-ZSE a magyar neológia legmagasabb szintű tudásbázisaként olyan XXI. századi körülményeknek és színvonalnak megfelelő intézmény legyen, amely kiemelkedő rabbikat, hittudósokat, a saját hivatásukban magasan képzett szakembereket bocsát pályájukra – mondta az OR-ZSE tanévnyitó ünnepségén dr. Grósz Andor, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke.

grósz_a.jpgDr. Grósz Andor

Mint fogalmazott: „közös érdekünk, azaz a fenntartó Mazsihisz és az OR-ZSE közös érdeke, hogy ebbéli törekvésünkben sikert érjünk el. De tisztában vagyok vele, hogy ehhez elsősorban infrastrukturális és humánerőforrás fejlesztésekre van szükség. Nem árulok el nagy titkot vele, ha elmondom: a magyar kormánynál tettünk lépéseket annak érdekében, hogy a tervezett fejlesztésekre forrást szerezzünk, s örömmel jelenthetem be, hogy kezdeményezésünk a kormányzat részéről pozitív fogadtatásra talált”. 

Dr. Grósz Andor hangsúlyozta: „a Mazsihisz elnökeként kiemelkedő fontosságúnak tartom az OR-ZSE fejlesztését, hiszen a magyar neológia vallási és szellemi jövője formálódik e falak között. Nem túlzás, ha azt állítom: az OR-ZSE a Mazsihisz számára stratégiai fontosságú intézmény”. Az elnök szólt arról is, hogy a jövőben erősödni fog az OR-ZSE és több külföldi egyetem közötti partnerség és együttműködés.  

szalay_b.jpgSzalay-Bobrovniczky Vince

Szalay-Bobrovniczky Vince helyettes államtitkár beszédében tolmácsolta Gulyás Gergely miniszter üdvözletét az egyetem és a Mazsihisz felé, majd azt mondta: „a magyar kormánynak és nekem személy szerint is a neológia sorsa fontos kérdés”, s miképpen a Mazsihisz elnöke utalt is rá – mondotta –, az jelentős dolog, hogy párbeszéd folyik a Szövetség vezetése és a magyar kormány között. 

A helyettes államtikár megerősítette, hogy a kormány támogatja az egyetem infrastrukturális fejlesztését, mert az – miképpen arra dr. Balázs Gábor is kitért a beszédében – nem tűr halasztást, hiszen a nagy múltú intézmény épülete komoly felújításra szorul. Szalay-Bobrovniczky Vince közölte: Gulyás Gergely ígérete szerint a beruházás előkészítését idén el lehet kezdeni. 

gábor_gy.jpgDr. Gábor György

Dr. Gábor György professzor tanulságos talmudi történeteket mondott el a tanévnyitó kapcsán. Mindkettő summézata az volt, hogy a zsidó hagyomány fókuszában a tanulás, az érvelés, a kérdezés szabadsága és fontossága áll, hiszen a zsidó hagyomány lényege éppen az, hogy a bölcsek tanítását meg kell ugyan tanulni, ám a tanultakat koronként szükséges újraértelmezni, átértékelni, rá kell kérdezni alapvetőnek tűnő dolgokra is. 

Ha ugyanis – az egyik talmudi példánál maradva – lehetséges volna a világ összes kérdését feltenni, és lehetséges volna a világ összes kérdésére választ adni, akkor megszűnne a fejlődés, megállna a tudomány, akkor nem volna helye a vitáknak, az érveknek, az argumentumoknak, holott éppen ezek azok, amelyek a szellemi fejlődéshez nélkülözhetetlenek.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó világ
10 ingyenes, online zsidó családfakutató adatbázis
Zsidó világ
Hercz rabbi: Miénk a döntés és a felelősség
Élet + forma
A mártírok élén - Könyvbemutató Hévízen