Emléktábla az embermentő katolikus pap tiszteletére

2020. Szeptember 24. / 09:53


Emléktábla az embermentő katolikus pap tiszteletére

Hévey Gyula terézvárosi plébános 1938 és 1944 között több ezer magyar zsidó életét mentette meg azáltal, hogy káplánjaival együtt megkeresztelte őket, később pedig már csak keresztleveleket állított ki az üldözöttek számára. Az embermentő cselekedet megörökítésére – a Raoul Wallenberg Társaság kezdeményezésére – emléktáblát helyeznek el az Avilai Nagy Szent Teréz Plébánia falán. 


A washingtoni Holokauszt Múzeum kutatási eredményeként feltárt tények alapján kezdeményezte a Raoul Wallenberg Társaság, hogy emléktáblát helyezzenek el az embermentő Hévey Gyula (1883-1953) pápai kamarás, címzetes apát, terézvárosi plébános tiszteletére. 

Hévey Gyula 1938 és 1944 között több ezer zsidó életét mentette meg úgy, hogy káplánjaival együtt megkeresztelte őket, majd később már csak keresztleveleket állított ki az üldözöttek számára. 

Az embermentő cselekedet megörökítésére, hálából emléktáblát állítanak az Avilai Nagy Szent Teréz Plébánia  falán (Budapest, Pethő Sándor utca 2.). A kezdeményezéshez csatlakozott a Keresztény-Zsidó Társaság is. 

A tábla avatása 2020. október 15-én, délután 5 órakor lesz, a rendezvényen többek között beszédet mond egy túlélő is. A táblát megáldja Erdő Péter bíboros, Michael Blume pápai nuncius, részt vesz az eseményen Frölich Róbert főrabbi, a Dohány utcai zsinagóga vallási vezetője.

FORRÁS: AVILAITERÉZPLÉBÁNIA.HU

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek