A világ csendes tartóoszlopa: Deutsch Gábor bácsi emlékezete

Ismeretes a legenda a Talmud lapjaitól a hászidokon át több változatban az igazakról, akik vállukon viselik a Teremtést, akik miatt megvan, fennáll a világ. Akik maguk sem tudják, hogy ők azok, a teremtés erős alapkövei.

Szemérmesek, csendesek, semmi jelentőséget nem tulajdonítanak önmaguknak, csak az Istent dicsérik. Mindent tudnak, de ha kérdezik őket, félrehajtott fejjel, halkan vetnek fel néhány szempontot, nehogy megbántsanak a tudásukkal. Annyira kedvesek, hogy elszégyelljük magunkat a közelükben és mégis szeretünk velük lenni. A jóság melegít.

Ha a magyar ortodoxia a lehető legjobb volna, olyan volna, amilyen Deutsch Gábor bácsi volt. Aki rengeteget tudott a hagyományos oktatásból, egy meggyilkolt világ túlélőjeként, otthon nélküli idegenként közöttünk, aki nem volt hivalkodó, kioktató, erőszakos, aki tele volt a régi világok történetével és bárcsak többet mondott volna. Az egész titka a csendes jóság, az alázatos tanulás, tanítás, ezen áll a világ, a Tóran, az Ő szolgálatán és a jótetteken. Az ő karakterjegyein áll a világ. Mi lesz most velünk? 

Jó volt, hogy itt volt, áldott az Igaz Bíró. Nem felejtjük el.