A ma 100 éve született Göncz Árpádra emlékezünk

„Cádik kátómór jifroch, köerez báLvónajn jiszge” – Az igaz virágzik, mint a pálma, Libanon cédrusaként magaslik. Göncz Árpád élete során sok virágot ültetett – fogalmazott dr. Frölich Róbert országos főrabbi, 2015-ben bekövetkezett halálakor Göncz Árpádról, aki 1990. augusztus 3-tól két cikluson át, 2000. augusztus 4-ig volt hazánk köztársasági elnöke.

A Vészkorszak alatt halálra szánt zsidókat mentett, a börtönben a kultúrát ápolta és terjesztette, íróként a szellemet magasztalta, köztársasági elnökként a demokráciát védte. Mindent elkövetett, hogy e virágok ne hervadjanak el.

Kimagasodott kortársai közül. Sosem szűnt meg embernek lenni. Az elesettek, a gyengék, a védtelenek mellett sosem tétlenül álló, hanem mindig cselekvő, eszméit soha fel nem adó alakja volt a magyar történelemnek. Úgy volt óriás, hogy megmaradt kedves, szerény, közvetlen, szeretetreméltó férfiúnak.

Sosem feledhető mozzanata elnöki tevékenységének az a pillanat, mikor a Parlament előtt nem engedték, hogy elmondja gondolatait. Ott és akkor szembesült a rendszerváltás után először azzal a gyűlölettel, melyet nem értett, és mely ellen mindig küzdött.

Talán az volt az egyetlen olyan közéleti perc, mikor arcán nem a jól ismert mosoly, hanem a döbbent szomorúság uralkodott el. Távozásával szegényebbek lettünk.

Családja fájdalmát őszintén átérezzük, hiszen kicsit mindannyian úgy tekintettünk rá, mint apára vagy nagypapára.

Zécher cádik livróchó, igaz ember volt, fakadjon emlékéből áldás valemennyiünkre!