„Nehéz esztendőt zárunk, de voltak benne felemelő pillanatok”

2019. Szeptember 27. / 11:46


„Nehéz esztendőt zárunk, de voltak benne felemelő pillanatok”

Szerző: Kácsor Zsolt

Évbúcsúztató újévi fogadást adott a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) vezetése a szervezet székházában. A rendezvényen beszédet mondott Heisler András, a Mazsihisz elnöke és Darvas István, az Országos Rabbiképző–Zsidó Egyetem közösségének rabbija. Az ünnepségen Teszter Nelli zongoraművész játékát hallhattuk.


A Mazsihisz székházának Goldmark-termében tartottak tegnap újévi fogadást, amelyen a  szövetség vezetőin, dolgozóin kívül megjelentek a magyar kormány, a főváros, Erzsébetváros, a diplomáciai testületek képviselői, a zsidó egyházak és társegyházak vezetői, valamint az idei Maccabi játékok érmet szerzett sportolói és sportvezetői is. 

Heisler AndrásHeisler András

Heisler András, a Mazsihisz elnöke beszédében többek között azt mondta: „búcsúzunk az 5779-es zsinagógai esztendőtől, aminek még mindig nehéz napjait éljük”. Mint fogalmazott, „sok barátunk között elvesztettünk olyan mestereket, akiknek életműve meghatározó módon befolyásolta nem csak közösségünk, de a teljes Magyarország fejlődését is”.  Ungvári Tamásra, Heller Ágnesre, Rajk Lászlóra és Konrád Györgyre utalva az elnök elmondta: négy olyan tanítóról van szó, akikkel nem kellett mindig egyetérteni, de figyeltek a másik véleményére, ismerték a párbeszéd társadalomban betöltött nélkülözhetetlen szerepét. 

Az elnök a magunk mögött hagyott évről azt mondta: nehéz esztendőt zárunk, de voltak benne felemelő pillanatok”. Az utóbbiakkal kapcsolatban fölsorolta az idén Budapesten megrendezett 15. Európai Maccabi Játékokat, a főváros új közterületét, a Jeruzsálem parkot, a Zsidó Kulturális Fesztivált, a Kolozsvárott és Beregszászon a Mazsihisz által szervezett Magyar Zsidó Napokat, a vidéki taghitközségek számának növekedését. 

Darvas István főrabbi  az ünnep vallási jelentéségét hangsúlyozva azt mondta: a tesuvá, a megtérés nem könnyű menet, de az Örökkévaló ott áll mögöttünk támaszként, így nem egyedül vívjuk a harcot. A sikeres harc egyik fontos eleme az őszinteség, méghozzá mindenekelőtt magunk felé. Másik fontos elem szerinte a közönytől való megszabadulás, hiszen az örömtelen és érdektelen gyakorlatnak nem csak a vallási cselekedetek, de az emberi kapcsolatok is az áldozataivá válhatnak.

Darvas IstvánDarvas István

„Akkor kezdünk az Örökkévaló ellen járni, ha megérezzük, hogy érzelmeink kihűltek, tetteink mögül elfogy az öröm, de ebbe belenyugszunk, s meg sem próbálunk küzdeni ellene” – fogalmazott a főrabbi. A megtérés felé vezető harmadik lépés gyanánt Darvas István azt javasolta, hogy kezdjük el enyhíteni egoizmusunkat, amire az egyik legjobb módszer, ha a közösség ügyeivel foglalkozunk. 

Teszter Nelli / Fotók: Szentgyörgyi ÁkosTeszter Nelli / Fotók: Szentgyörgyi Ákos

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó világ
Radnóti főrabbi: Gámliel, a törvénykerülő (II. rész)
Megemlékezések
Zsidó emlékhelyek Nagykanizsán
2024. Április 17. / 18:27

Zsidó emlékhelyek Nagykanizsán