Mazsihisz-gyűjtés ukrajnai menekülteknek: átléptük a 7 millió forintot!

2022. Május 02. / 12:04


Mazsihisz-gyűjtés ukrajnai menekülteknek: átléptük a 7 millió forintot!

Szerző: Kácsor Zsolt

Örömmel számolunk be róla, hogy a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) által az ukrán háború elől menekülők megsegítésére indult közadakozás eddig összegyűlt összege elérte, sőt, már jóval meg is haladt a 7 millió forintot: most járunk 7,3 milliónál. Az adakozásból jelentősen kivette a részét a Mazsihisz két társult tagja: a Bét Orim Reform Zsidó Hitközség és a  Szim Salom Progresszív Zsidó Hitközség.

A Mazsihisz – a tagszervezeteivel együtt – vallási és nemzetiségi hovatartozás nélkül aktívan részt vesz az ukrajnai háborús helyzet miatt kialakult humanitárius válság kezelésében és a menekülők megsegítésében, szorosan együttműködve ebben a JDC-vel, a Szochnuttal, a Zsidó Világkongresszussal, a Bálint Házzal, a Maccabi mozgalommal és még sok civil zsidó szervezettel.

A Mazsihisz a háború kitörése után nem sokkal adománygyűjtést indított az ukrán háború elől menekülők megsegítésére, és a kampány során rekordgyorsasággal összegyűlt ötmillió forint (az első 4 millió fölhasználásáról ebben a cikkben olvashatnak).

Horváth Józseftől, a Mazsihisz alelnökétől megtudtuk: a jelenlegi állás szerint 7,3 millió forintnál jár az eddig összegyűlt adományok összege. Azaz – az önök segítségével – szinte minden bizonnyal elérjük a május 31-i határidőre kitűzött célt, vagyis a 8 millió forint összegyűjtését. Horváth József hozzátette: az adakozásból jelentős mértékben kivette a részét a Bét Orim és a Szim Salom közösség is.

Árvai Péter, a Szim Salom alelnöke honlapunkat arról tájékoztatta: a Bét Orim és a Szim Salom tagjai 150 ezer-150 ezer, összesen tehát 300 ezer forintot utaltak át a Mazsihisznek az ukrán menekültek megsegítésére. 

Dr. Gróf Tamástól, a  Bét Orim  alelnökétől, az Európai Progresszív Zsidóság Szövetsége (European Union For Progressive Judaism – EUPJ) elnökségi tagjától pedig azt tudtuk meg: a EUPJ a napokban átutalta a az ukrán menekültek buszos szállítására jóváhagyott projekt költségvetésének második részletét is, így a reform zsidóság nemzetközi szervezete összesen 1 millió 750 ezer forint támogatást nyújtott. Hozzátette: az említett 300 ezer forinttal együtt a reform zsidóság a hazánkba érkezett ukrán menekülteket 2 millió 50  ezer forinttal támogatta a Mazsihisz által kezelt központi zsidó segély alapon keresztül. 

Dr. Gróf Tamás kifejtette: a fentieken kívül a Bét Orim az EUPJ-vel közösen mintegy 1 millió forint készpénztámogatást folyósít a tagjaik által már két hónapja ellátott 7 fős ukrán menekült család támogatására, a családnak naponta szállítanak ebédet a Lauder Javne iskola konyhájáról az iskola segítségével. Hozzáfűzte: az itt tartózkodó ukrán zsidókat a Bét Orim közössége vendégül látta széder estén is, amire a tagság 148 ezer forintot adakozott. 

Mindenkinek köszönjük az egyéni és közösségi segítséget! S ne feledjük, hogy a menekült lét a közös emlékezetünk része, a veszedelembe került ember megsegítése pedig tórai parancsolat. Aki megmenthetné társát, de nem teszi, megszegi a Tóra azon parancsát, miszerint „ne állj tétlenül felebarátod vérénél”. 

logó1.jpg

Az ukrajnai menekültekkel kapcsolatos segítségnyújtás során a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) együttműködő partnerei a Joint Distribution Comitee (JDC), a Zsidó Világkongresszus (World Jewish Congress – WJC), a Jewish Agency for Israel (Szochnut), a Bálint Zsidó Közösségi Ház, valamint Izrael Állam budapesti nagykövetsége.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek