Mai születésnapos: Seregi László, a nagy magyar balettáncos

2017. December 12. / 20:40


Mai születésnapos: Seregi László, a nagy magyar balettáncos

Kilépett a halálmenetből 14 évesen a nagymamája mellől, mintha nem ismerné. Életben maradt és nagy magyar balettművész, korszakos koreográfus lett.


Grafikus szeretett volna lenni a „felszabadulás” után. Nem szerette azt, hogy az orosz csapatok Magyarországon tartózkodnak, de a háború lezárulását felszabadulásnak mondta. Azt szokta mondani, hogy nem zsidóként, hanem keresztény hívőként érezte felszabadulásnak. Egyik szülője révén zsidó származású volt és a holokauszt túlélője, aki ott kellett hagyja a Tattersalba tartó menetben a nagymamáját, mintha nem ismerné, ott kellett, hogy hagyja cipelni a kispárnáját, amely nélkül nem tud aludni. Úgy kellett tudnia, hogy a biztos halálba engedi el a kispárnájával együtt. Meg kellett tagadnia, hogy megmaradjon. Egy kamasz zavart hazugsága, hogy csak el akart lopni valamit a vénasszonytól (kiszolgáltatottaktól lopni nem volt akkor, halálos bűn, mint zsidónak megszületni), egy kiskamasz mozdulata, amellyel meggondolatlanul közösséget vállal a saját nagyanyjával, aztán kilép belőle, ennek a mozdulatnak az emléke messzire vezette. Soha nem értette meg, miért volt erre szükség és hogyan lehet még ezek után is antiszemitizmus.

A nagymama is életben maradt, ő pedig nem tud a „felszabadult” Magyarországon választani a tehetségei közül. Először, 1945-ben beiratkozik az Iparművészeti Főiskolára, aztán, amikor nincs már módja folytatni a pénzhiány miatt, megpróbál jelentkezni a Honvéd Művészegyüttesbe. A szerencse néha váratlan utakon érkezik. Táncos lesz, nagy balettáncos és koreográfus. Az Opera balettkarában dolgozott, Bartókot, A csodálatos mandarint és a Fából faragott királyfit értelmezte újra.

A felületesebb szemlélőnek talán nem a humor jut először eszébe a balettről, neki fantasztikus táncos humora volt, a mozdulatok nyelvének fonákjait mutatta meg, gesztusokkal viccelt komolyan és fegyelmezetten, táncosként és koreográfusként is. Volt az Operaház balettigazgatója is, volt a magyar balett csúcsán és volt korszakot jelző, iskolát teremtő mester. Volt katolikus és volt zsidó. Volt képzőművész és volt balettáncos.

Nagy magyar zsidó művész volt, aki megmaradt 1944-ben, mert kilépett nagymamája mellől a sorból és így lehetett azzá, akivé lett. Öt évvel ezelőtt, 83 évesen halt meg.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Megemlékezések
Sétával emlékeztek a holokauszt debreceni áldozataira
Élet + forma
Magyar legendák az olasz fociban
2019. Január 31. / 15:35

Magyar legendák az olasz fociban

Kommentek