Mai születésnapos: Hank Azaria
A Simpson-család hangmindenese: ő Apu, az indiai boltos, Moe, a csapos és szinte minden mellékszereplő ebben az egészen elborult, kivételes szériában. Ma lett 52 éves. Szefárd zsidók unokája, akik kivándoroltak a lehetőségek hazájába, Amerikába.
Első kirobbanó sikere már a Simpson-családhoz köti, a sorozat indulása után nem sokkal találják meg és végül ő is a stáb tagja lesz, először Moe hangjaként, amit talán megkönnyített számára, hogy ő is dolgozott csaposként abban az időben, amikor stand-uposként próbált befutni. Úgy kezdett neki a dolognak, hogy szinte nem volt mögötte szinkronszínészi teljesítmény, de az elmúlt évtizedek során, mialatt világhírűvé vált, belejött a munkába.
Nyilatkozatai szerint nem veszi el a Simpson-család túl sok idejét, viszont elég szépen keres vele: „amennyire meg tudom ítélni, az én állásom a legjobb a világon”.
Feltűnt még a Magyarországon is méltán népszerű Jóbarátokban is, ezúttal teljes életnagyságban, Phoebe barátjaként néhányszor. De a mesebeli, ugyanakkor eltéveszthetetlenül amerikai Springfield lakóinak hangjaként vonult be az animáció történetének legfényesebb lapjaira.
Kicsoda az ember? Meghalt Hankiss Ágnes
Mi van, ha magunkon nevetünk? – Réz András az UNSEREINER-ről