Jiszráel Kac: „Nagyon fontos nekünk a magyar zsidóság és a magyar kormány támogatása”

2024. Június 17. / 21:56


Jiszráel Kac: „Nagyon fontos nekünk a magyar zsidóság és a magyar kormány támogatása”

A Magyarországon ma hivatalos látogatáson tartózkodó izraeli külügyminiszter a Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel való találkozója után megtekintette a Dohány utcai zsinagógát, majd megbeszélést folytatott a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) székházában a magyar zsidó felekezetek képviselőivel.

Jiszráel Kac külügyminisztert a Dohány utcai zsinagóga előtt  többek között dr. Grósz Andor, a Mazsihisz elnöke, dr. Frölich Róbert országos főrabbi és Mester Tamás, a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) elnöke, a Mazsihisz alelnöke fogadta és köszöntötte. 

A Síp utcai székház dísztermében tartott megbeszélésen dr. Grósz Andor elöljáróban bemutatta a legnagyobb magyar zsidó felekezet tevékenységét, majd kifejtette: „Magyarországon három zsidó felekezet működik, s habár vannak köztük nézeteltérések, amikor Izraelről és a zsidóságról van szó, akkor a nézetkülönbségeket azonnal félre tudjuk tenni”.

 Hozzátette: az összefogás bizonyítéka, hogy a Hamász október 7-i támadása után pár nappal a Dohány utcai zsinagógában istentiszteletet és szolidaritási rendezvényt tartottak az Izrael mellett való kiállás érdekében, amelyen megjelent a magyar államfő és a másik két zsidó felekezet vezetése is. Dr. Grósz Andor kitért arra: a Mazsihisz október 7-e után gyűjtést szervezett a Beeri Kibuc számára, az adományt a Szövetség elnöke személyesen adta át a kibuc képviselőinek Izraelben.

MAZS20240617031_small.jpgBalról jobbra: dr. Frölich Róbert, dr. Grósz Andor, Jiszráel Kac, Mester Tamás

A megbeszélésen Jiszráel Kac kijelentette: örömmel hallja, hogy a magyar zsidó felekezetek október hetedike után összefogtak Izrael mellett, hiszen – mint fogalmazott – „nagyon fontos nekünk a magyar zsidóság és a magyar kormány támogatása”. Ennek kapcsán kifejtette: az Európai Unióban Magyarország az egyetlen állam, amely következetesen kiáll Izrael mellett akár a másik 26 tagállam ellenében is. 


A külügyminiszter hangsúlyozta: budapesti látogatásának fő apropója az volt, hogy Magyarország hamarosan átveszi az EU soros elnökségét, és ezzel kapcsolatban egyeztetések szükségesek annak érdekében, hogy a következő fél évben az ország és az Unió hogyan küzd majd az Izrael-ellenes törekvések ellen.  

Jákov Hadas-Handelsman (balra) és Jiszráel Kac. Fotók: P.T. / Mazsihisz

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Mazsihisz hírek
Meghívó Menóra-avató ünnepségre
2024. Október 31. / 11:05

Meghívó Menóra-avató ünnepségre

Élet + forma
Mazsihisz podcast: Koncert, színház, film és zsidóság