Ilyen még nem volt: nagyon látványosan üzent a Szochnut Netanjahunak

2018. Június 22. / 16:25


Ilyen még nem volt: nagyon látványosan üzent a Szochnut Netanjahunak

Nathan Saranszkij leköszön a Szochnut, a Zsidó Ügynökség éléről, utóda pedig eléggé megdöbbentő módon a parlamenti ellenzék egyik vezetője lesz.


Isaac_Herzog.jpg
Isaac Herzog


Az 1929-ben alapított Zsidó Ügynökség a legnagyobb zsidó nonprofit szervezet a világon, elsősorban arról ismert, hogy a zsidók Izraelbe vándorlását támogatja. Saranszkij elnök vezetése alatt azonban kissé elmozdult hagyományos küldetésétől és inkább a diaszpóra és a zsidóság közötti kötelékek erősítésén dolgozott.

Az, hogy az ellenzék vezetőjét választották elnökjelöltnek a Zsidó Ügynökségnél Netanjahu miniszterelnök jelöltje ellenében – vasárnap születik meg a szinte bizonyosra vehető végleges döntés – alighanem a diaszpóra és Izrael közötti, egyre élesedő feszültségekkel magyarázható, amelyek elsősorban a Rabbinátusnak a diaszpóra-beli zsidó betérések egyre nagyobb részét diaszpóra jórészt egalitárius, a nők és férfiak vallási egyenlőségét valló, részben már ortodox közösségeit is elutasító politikája miatt mélyültek el. Saranszkijnak többször is volt ezek miatt konfliktusa Netanjahu miniszterelnökkel és ennek különös súlyt adott, hogy Saranszkij a cionizmus szovjet börtönöket megjárt hőse.

Arra, hogy a Zsidó Ügynökség ne fogadja el a miniszterelnök jelölését elnöki posztjára, negyed százada nem volt már példa.

A Jewish Telegraphic Agency írása alapján

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Kommentek