Finali Gábort rabbi helyettessé avatták

2014. Június 29. / 22:17


Finali Gábort rabbi helyettessé avatták

Kerényi András


Nagy és különleges nap ez a Dél-Pesti Körzet életében, ahogy a mai napon rabbivá avatott Szerdócz Ervin is fogalmazott ünnepi beszédében.



A Dél-Pesti körzet vallási elöljáróit, a mai napon avatták fel az Országos Rabiképző-Zsidó Egyetem patinás falai között rabbivá és rabbi helyettessé.

A mai napon rabbi avatott Szerdócz Ervin a kezdetektől öt évig volt velünk, a nagy múltú újjáéledő közösség vele együtt tanult bele ismét a zsidóságba.

A rabbi helyettessé avatott Fináli Gábor kis kitérő után tért vissza a rabbivá válás útjára. Úgy gondolom szerencsére, mert nem választhatott volna jobb, hozzá illőbb hívatást. 2008 óta ő vezeti közösségünket.

A fiatal rabbi helyettes, bárhol megfordul, elismerik nagy tudását, ismereteinek tárházát és „modern” mai világhoz alkalmazkodó, de a hagyományokat maximálisan megtartó világlátását.

Köszönet illet mindenkit, akik segítették útjukat, amely elvezetett a mai avatásig.

A magam és a közösségem nevében elmondhatom, hogy hálás vagyok az Örökkévalónak, hogy ilyen emberekkel dolgozhattam együtt közösségünkért, boldog és büszke vagyok, hogy megérhettük ezt a napot!

A szerző, a Dél-Pesti Körzet elnöke

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Kommentek