A Szeretetkórház fejlesztéséről egyeztettek a Mazsihisz székházában

2020. Augusztus 27. / 10:03


A Szeretetkórház fejlesztéséről egyeztettek a Mazsihisz székházában

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) vezetése a felekezet Szeretetkórházának képviselőivel folytatott megbeszélést a szövetség székházában. Az egyeztetésen a kórház vezetői prezentációt tartottak a fejlesztésekről, Heisler András elnök pedig köszönetet mondott az intézmény dolgozóinak a járvány eddigi szakaszában nyújtott munkájukért, külön kitérve arra, hogy nekik köszönhetően a koronavírus nem jutott be a kórházba.


Egy hivatalos találkozó a kormányfővel, amelyből közösségi érdek, érték született: Heisler András Mazsihisz-elnök és Orbán Viktor miniszterelnök 2017-ben folytatott megbeszélést a Mazsihisz szerepéről a magyar egészségügyben és az időskori ellátásban, majd ebből született egy kormányhatározat, amely a Mazsihisz Szeretetkórházának felújítását, megújulását célozta. E kormányhatározat szellemében, az egyházi kórházakkal történt egyeztetés után kezdődtek meg a műszaki munkálatok, kidolgozták továbbá az időskori betegellátás intézeti reformját az oktatás és a kutatás fejlesztésével együtt. 

Ezt az új fejlesztési rendszert mutatták be a napokban a kórház vezetői a Mazsihisz központjában Heisler András elnök, dr. Kunos Péter ügyvezető igazgató, Várnai György, Horváth József alelnök és Goldmann Tamás alelnök előtt. 

A megbeszélés elején Heisler András a magyar zsidóság nevében köszönetet mondott a kórház dolgozóinak, vezetőinek a COVID-19 járvány eddigi szakaszában nyújtott munkájukért. Külön kiemelte, hogy a kórház dolgozóinak megfeszített szakmai munkájának köszönhetően a Mazsihisz Szeretetkórházba a mai napig nem jutott be a járvány.

A megbeszélésen a megújulásért évek óta tevékenykedő szakemberek voltak jelen, így Rauh Edit, dr. Szalai Klára, Lakatos Katona Ildikó, valamint dr. Deutsch Zsuzsanna, Szinai T. József, Valastyán László és Sipos Gáborné. A szakemberek által bemutatott terveket a  Mazsihisz vezetősége elismeréssel fogadta, a kórházat teljes támogatásáról biztosította, és felajánlotta további segítségét különböző döntéshozókkal történő találkozások megszervezéséhez. 

A prezentáció bemutatása után következő, kötetlen szakmai megbeszélésen elhangzott: a pécsi szeretetotthonnal és vezetőjével, Goldmann Tamással szorosabb szakmai kapcsolatot kell kialakítani, hiszen a pécsi modell  a szociális ellátás terén Budapesten is működtethető lesz. E két ellátási formának megvannak azon csatlakozási pontjai, amelyek révén példaértékű együttműködést lehet létrehozni.

A megbeszélés végén Heisler András elnök köszönetet mondott a résztvevőknek és támogatta a kórházvezetés azon elképzelését, miszerint az intézményben felépítendő rendszert olyan modellé szeretnék tenni, amely  nemcsak az országban, hanem Európában is  úttörő munkát alkot a gerontológia és a geriátria területén. 

dr. Szalai Klára, Valastyán László 

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek