Magyarország irányított páncéltörő rakétákat vesz Izraeltől

2021. Július 14. / 17:55


Magyarország irányított páncéltörő rakétákat vesz Izraeltől

A Spike nevű rakéta – magas röppályát követve – a páncélozott járműveket felülről támadja, ahol azok a legsebezhetőbbek. Egyúttal alkalmas megerősített fedezékek, valamint minden olyan célpont megsemmisítésére, amely precíziós pusztítóerőt kíván.  Az első Spike LR2 változatú rakéták a honvédség számára épülő Lynx gyalogsági harcjárművek fegyverrendszerének részét képezhetik.


Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos jelenlétében Cví Marmor, a Rafael Advanced Defense System Ltd. alelnöke aláírta a cégcsoport Spike irányított páncéltörő rakétáinak magyarországi beszerzéséről szóló megállapodást, valamint a kormánybiztos az elmúlt napokban katonai fejlesztésekről tárgyalt az Elbit és az Israel Aerospace Industries (IAI) védelmi ipari vállalatokkal Izraelben. A magyar fél már korábban aláírta a megállapodást. 

Izraeli látogatásán Maróth Gáspár az MTI tudósítójának elmondta, hogy az IAI szervezésében élőben, műveleti körülmények között is megtekintik a Magyarország számára korábban beszerzett Vaskupola légvédelmi rendszer radarjait. 

„A Vaskupola radarrendszere, amely már három másik NATO tagországban is beszerzésre került, a világ egyik legfejlettebb légvédelmi és tűzvezetésre is egyaránt alkalmas eszköze" – emlékeztetett a kormánybiztos.

 „Sajnos ezeket a képességeket néhány héttel ezelőtt élőben lehetett látni. Azért is jöttünk, hogy az izraeli kollégák megmutassák ennek a legutóbbi, a Gázai övezetet uraló Hamász elleni hadműveletnek a tanulságait is. Kimentünk a terepre, és láthattuk műveleti körülmények között a rendszer működését, illetve megosztották velünk az elmúlt hónapok tapasztalatait is" – ismertette a látogatás eseményeit. 

„Ha csak az elmúlt hónapokat nézzük, a világ olyan sebességgel változik, hogy ma felelőtlen döntés lenne saját országunkkal, honfitársainkkal szemben, ha nem gondoskodnánk a korszerű hadseregről. Senki sem mondhatja többé, hogy nem kell minden eshetőségre készen állni" – hangsúlyozta a fegyvervásárlás fontosságát. 

„Védelmi eszközről beszélünk. Ez egy olyan kritikus eleme a védelmi eszközrendszernek, amely nélkül nincs védelem. Kötelezettség volt, hogy ezt megvegyük Magyarország számára" – emelte ki Maróth Gáspár. 

A magyar delegáció izraeli útján megtekintette az IAI dróngyártását is, illetve tárgyalt űripari fejlesztésekről. „Reményeink szerint a magyar befektetők izraeli cégekkel közösen fognak belépni az űriparba a következő hónapokban. Ennek a legkorszerűbb fejlesztési bázisát láthattuk itt" – közölte a kormánybiztos. 

„Számunkra példamutató az izraeli hadiipar fejlesztési stratégiája. Azonos alapról indulunk, hiszen itt is a nemzeti szuverenitás volt a legfőbb vezérelv, amikor Izrael 1948 után eldöntötte, hogy saját hadiipart hoz létre. Nagyon erőteljes nemzeti öntudatot is látok, büszkévé teszi őket, hogy a világ legjobbjai közé tartoznak. Sokat tanultunk az itteni tapasztalatokból, és hálásak vagyunk érte, hogy megosztották ezeket velünk. Izrael rendkívül nyitott a közös fejlesztések iránt" – mondta.

(MTI)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Kommentek