Határon túl: A haláltáborokba elhurcolt gyermekeknek állítanak emléket Sepsiszentgyörgyön
Sepsiszentgyörgyon, a Vojkán utcai temetőben a második világháború alatt a haláltábororkba elhurcolt 14 évesnél fiatalabb zsidó gyermekek emlékére készül emlékhelyet kialakítani a helyi önkormányzat. A héten Sepsiszentgyörgyre látogatott Aurel Vainer, a Romániai Zsidó Közösségek Szövetségének elnöke, akit Antal Árpád polgármester és Herman Rosner, a helyi zsidó közösség vezetője fogadtak. Közösen látogattak el a Vojkán utcai zsidó temetőbe. – A Maszol.ro portálról.
Az önkormányzat és a zsidó közösség vezetői számára továbbra fontos fenntartaniuk az eddig is szorosan ápolt kapcsolatot, és közösen cselekedni annak érdekében, hogy a Háromszékről elhurcolt zsidó közösség tagjai ne merüljenek feledésbe.
A második világháború során Háromszékről 52, olyan tizennégy évesnél fiatalabb zsidó gyereket deportáltak Auschwitzba, akik nem tértek haza. „A gyerekek magyar anyanyelvűek voltak, a közösség részét képezték. Kötelességünk ápolni az emléküket, ezért fontos lenne, hogy a temetőkertet közösségi térként helyezzük el a város térképén.
Nem szabad elfelejtenünk a múltat és annak borzalmait, ezt pedig csak úgy érhetjük el, ha bevonjuk a gyerekeket és a fiatalokat” – hangsúlyozta Antal Árpád-András polgármester. A Holokauszt-emlékparkban a gyermekek emlékére 52 darab tuját ültettek, ezek mellé síremlékeket állítanak, amelyeken az áldozatok neve szerepel.
Címlapkép: Holokauszt emlékpark Sepsiszentgyörgyön | Fotó: Sepsiszentgyörgy Önkormányzata
Kicsoda az ember? Meghalt Hankiss Ágnes
Mi van, ha magunkon nevetünk? – Réz András az UNSEREINER-ről
28. Zsidó Kulturális Fesztivál: elindult a jegyértékesítés a Dohány utcai zsinagóga programjaira
Megalakult a Magyar Holokausztkutatók Hálózata Egyesület
Jom kipur – A zsidó naptár egyik legszentebb napja
Lior Raz Budapesten: a Fauda sztárjával találkozhat a közönség
Zsidó vallásjog és állami jog: az élet védelme és a döntés szabadsága – a Mazsihisz állásfoglalása
Péntek este a szombattal együtt köszönt be Szukot, a sátrak ünnepe